Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440

III. A Kaliforniai félsziget

78 A.Z ARMADILLO. tak. Egyikük azonban, hátulján ülve, különös mcgátalkodással morgott, vicsorgatta fogait, s úgy látszott, elóhaladásomat gátolni akarja. Hozzá még fehér hasát oly kihivólag elibém terjesztette, hogy elfeledvén, miszerint a padre öszvérén — azaz volt öszvérén — ülök, melyet legkevésbbé sem ismerek, czélba vettem ókemét, s sebesen mint gondolat reá pattantottam. De öszvérem is oly hirtelen mint a gondolat, visszafordult, s néhány kétségbeesett ugrás után mint a szélvész repült szemközt a társasággal, ezt megpillantván , a hegyek közé tört s futott és futott, míg végre egy mimóza sűrűbe rontván, tovább nem futhatott, s ott csakhamar ismét megszelídült. Yisszanyargaltam tehát, megkeresendő a helyet, hol az armadillót lőttem, de nem akadhattam reá. Tájékozásom fonalából egészen kiforgatott a fentebbi esemény. Az armadillo*) csontalkotású hátpánczéljával szerfelett különös állat, s igen nevezetes tünemény Amerika állatországában, már csak azért is, hogy a 3 fajból álló egész család csakis Amerikában fordúl elő. Az armadillo csontváza átalán, s különösen koponyája oly csudálatos különbséget tűntet fel, ha azt más cmlós állatokkal összehasonlítjuk, hogy a természettudóst bámulatra gerjeszti , s nem csekély aggodalomba hozza a muzeumok őreit, hogy hová tegyék. Továbbá az armadillónak nincs metszőfoga, de őrlőkkel oly bőségben van ellátva, miszerént egyik fajnál (D. gigás) ezek száma kilenczvennyolczra megy, s tehát annyira, mennyi őrlője semmi más szárazföldi emlősnek nincsen. Nem czélom részletes természettudományi ismertetéseket irni, azért azoknak, kik az armadillókkal bővebben óhajtanak megismerkedni, s Mexikóba nem jöhetnek, Giebel „Säugethiere" czímű jeles munkáját ajánlom. Késón idúlván ki La Joyáböl, nem voltunk képesek szándéklott útunkat e napon bevégezni," tehát napnyugtakor megtelepedtünk egy patak mellett, mely magas zöld növényzettel levén borítva, ügy hittük, elégendő jó vizzel bír. Azonban csakhamar sajnálkozva kelle tapasztalnunk, miként a csak hellyel-közzel egyes gödrökben található összes víz vastag és nyirkos békanyállal volt borítva, s tehát a szarkák- és varjuknak, melyeket seregestül felvertünk, jó lehetett, de mi ugyan inni belőle nem voltunk képesek. Tehát más vizet kellett keresnünk s végre találtunk is jó vi*) Dasypus longicaudatus. De. Wied. — D. novemcincíus. Ltnné.