Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440

I. Los-Angelestől Fort-Tejonig

26 KILÁTÁS A HEGYCSÚCSRÓL szőtt: mély és mogorva völgyek, tükörsima tavak, rémséges szelvények, hajmeresztő hegyszorosok, ijesztő bukkanok és tajtékzó patakok; — mig vadregényes körvonalukon tul a bámuló és megvadult szem átmérhctlen tájképen merengett, melynek hossza csak a látkör lehanyatlásával látszott megszűnni. Mindenfelé — mint a tenger nyáron — ködfátyolba enyészett cl a látvonal! Bármerre tekintettünk, napfénytől csillámló határnélküli rónákat láttunk, imittt amott ezüst szalagokhoz hasonló folyókkal átszelve, melyek mélán hömpölygették ágyaikban az elemet, adóul viendók a világ két fótengcrénck. Éjszakra mindenfelé égbe nyúlni látszó hósüvegcket láttunk, melyek odább meg odább mind határozatlanabb körvonalt mutattak, mignem a felhők közt elenyészni látszottak. Végre mi is csaknem hinni kezdtünk a mojave indiánok hagyománymeséjében, miszerint holta után a harezos innét látja meg először a lelkek országát, innét látja meg először a boldog országot, hol a vad állat kifogyhatatlan, s a vadász élvezete végnólküli! Sokáig álltunk némán c béreztetőn, érzelmeink s képzelódéseink mámorában elmerülve, mig végre egy hosszú lélekzet után kibontakoztunk a költészet világából s ismét a földre szálltunk, azaz idejöttünk feladatához, szemügylctre veendők pontonként a panorámát. A bérczkúp, melyen állást foglaltunk vala, a Sierra Nevada egész délnyugoti szárnyán tökéletesen uralkodik, mely ámbátor geographiailag csak mellékszárny, mind a mellett már magában is egy óriási kegyláncz, számos kiágazó sarkantyúkkal ellátva, s átszelve számtalan völgyekkel. Ezen utóbbiak legtöbbje tavakat zár ölébe, s át van czikázva robogó patakokkal, melyek úgy a Csendes, mint az Átlánti tengerbe ömlő számos nagy folyók tulajdonképeni forrásaiul tekinthetők. Délkeletre a Mojave folyó kanyargásait láthattuk, egész a messze messze távolba, hol aztán nyom nélkül elvész a szivacsos láva sivatagokon. Keletre a Colorado folyam nyugoti ágait láthattuk egész odáig, hol a San Franciskói hegyek közé kigyódznak, hol aztán elvesztek szemeink elól. Nyugotra csaknem lábaink alatt a Santa Clara folyóval találkozott tekintetünk, mely, mint alig figyelmet érdemlő hegyi patak kezdi pályafutását a bérczekcn vakmerőn leszökve, mig végre tekintélyes alakban a Csendes tengerbe hömpölyög. A nap különösen derült, az idő csendes, s a levegő oly tiszta volt, hogy bámulatos messzeségre láthattunk.