Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440

I. Los-Angelestől Fort-Tejonig

39 KIRÁNDULÁS A HEGYTETŐRE. Mire barátunk visszatért, már a túlsó hegyet is megmásztuk, és egy — ilyen körülmények közt — kényelmesnek nevezhető szállásban (egy mély hasadékban) pipázgattunk. Evek óta azon szokásom levén, hogy rövid sétára is napokra való dohánynyal látom el magamat, ezen szokásom különösen jelenleg nagy fontosságú volt. Noha gyúfánk elég volt, dohánynál egyebet nem gyújthattunk meg, s ezzel üztük unalmunkat, ezzel melegitettük magunkat — képzelődésben! Mind a mellett összebújva egy halomra, mint bizonyos állatok, nem sokára Morpheus karjai közé borultunk, s jó izücn aludtunk reggelig, mikor aztán Julius 14-é n mászásunkat folytattuk, s nemsokára a rémséges hegyek valóságos méhébe jutottunk. Egyedüli szerencsénk volt, hogy a juhok és kecskék már előttünk sétáltak ott, s igy nyomaikat követve tova haladhattunk; noha ezen ösvények néha oly hajmeresztő bukkanókra vezettek, hogy odább nem haladhatva, nagy bajjal visszavonultunk, s innét uj irányba haladtunk. Azonban mennél tovább vánszorogtunk, annál magasabb, fekete, függőleges bástyák nyúltak fel előttünk. S mármár kétségbeesetten felhagytunk tervünkkel, a mint egy vágányt pillantottunk meg, mely úgy látszott, egyik legmagasabb kúp tetejéig nyúlik, s mely nem megmászhattam Kapva az ingeren, rögtön felfelé indultunk, s nagy fáradság után tetejére értünk; de ismét még magasbra tornyosuló sziklaszálak közt találtuk magunkat. Ennyire jutván, kiválasztottuk a legmagasbat, s rövid pihenés után mászni kezdtünk. Nemsokára átláttuk, mily óriási vállalatba kaptunk, de az ember büszkesége s uralkodási vágya sohasem levén nagyobb, s sohasem levén megrögzöttebb és makacsabb, mint épen hegymászáskor, kérdésen kivül állott minden hátrálás. Pakróczainkat máirég odahagytuk, mint hátráltató terhet, s most kabátjainkat is letettük s veritékcs arczczal, négykézláb haladtunk előre, imittamott cgyegy marok havat tömve égó torkunkba. Végre, ily kitúrés mellett a tetőre értünk, s ide érve oly látvány tárult szemeink elé, melynek végtelen nagysága egy ideig csudálkozással áraszta el bennünket. Mert azon elosztó gerinczen állottunk jelenleg, melyet a dél-kaliforniai indiánok a „világ taréjának"' neveznek, honnét biztossággal azt mondhatjuk, hogy a táj a világ két fő Óceánja felé lejt. — Bár merre vezettük szemeinket, ezek összezavarodtak a tárgyak nagysága és változatossága szemléletén. Alattunk a Sierra Nevada minden rejtekeit feltárni lát-