Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440
III. A Kaliforniai félsziget
138 A KOLIBRIK. liím ugyanis aranyzöld, bronzveres torokkal és sárga kiálló hoszszú tollakkal oldalán, a nőstény ellenben egészen hamuszínű s épen felényivel kisebb a hímnél. A kolibrik átalá n júliusban fészkelnek és költenek. A fészkek kétségkül csudás tanúsága ezen madárkák épitési értelmiségének. Mert néhánya apró moha szemekből vagy selyemszálhoz hasonló gyökerekből épült, mig mások gyapotból vagy virágpehely- és foszlányból szerkesztvék; sok faj kizárólag csak pókhálóból szövi össze egész fészkét. A fészkek elhelyezése szintén különös; mig sok faj tövisek közé és kaktusz levelekre aggatja fészkét, mások a bokrok és fák kiálló sugár ágainak legszélső leveleire fonják. Néhányan tökéletesen száraz fákra és bokrokra, mások függőleges sziklafalakra építkeznek s oly helyekre, hol semmi fecske se lenne képes fészkét felaggatni. Sót több helyütt a háznak simára meszelt falain is láttam fészkeiket. Kivétel nélkül két tojást tojnak a fészekbe; a kolibri-tojás hófehér szinű s felette nagy, ha tekintetbe vesszük magát a madarat, A hím és nóstény felváltva til a tojáson, a mint közös erővel épitik a fészket is; s 20 nap múlva kelnek ki a madárfiak, melyek aztán 10 nap múlva már oda hagyják a fészket, s mellette az ágakon üldögélnek több napokig, mig végre szüleikkel együtt elrepülnek. Ülés alkalmával a madár sohasem száll tova fészkéből, mig csak párja fel nem váltja, s oly hűséggel üli tojását, hogy ilyenkor bárki feléje közelíthet s megfoghatja a fészken. Gyakran történt, hogy a tojáson ülő kolibri felé nyúltam ujaimmal, ez csak orrával szurkálta és vagdalta kezemet, de nem repült el, s ha megfogván simogattam s azután ismét fészkére helyeztem, akkor sem repült el, de ülve maradt oly mélyre bújva a mint csak lehetett. Azonban ha az egyik fél tojáson ül, a másik mindig a fészek közelében van, s sohasem mulasztja el társát védelmezni berontó ellenség ellen a szárnyasvilágból, sót néha a kigvók ellenében is. Ilyenkor aztán ezen madárkák rendkívül érdekesek, mert tökéletesen a düh és féltés befolyása alatt lévén, mozgásuk nyílsebességű, oly sebes, hogy a szem nem képes azt követni, csak a fül hallja a bugást és sivitást Ilyenkor aztán a kis madár a hollókat, szajkókat, sólymokat és kányákat is különbség nélkül megtámadja, s rendesen tova is iizi óket, mert varrótűhöz hasonlító hegyes hosszú orra nem megvetésre méltó fegyver, különösen ha puskagolyó sebességével repülve ellensége szemeit keresi fel.
