Vojnich Oszkár: British India, Burma, a Maláji félsziget és Siam. Uti jegyzetek / Budapest, Singer és Wolfner, 1913. / Sz.Zs. 1346
I. Fejezet. British India
50 Amint kiszálltunk a vasúti kocsiból, felszólított, hogy tartsak vele a hajón. Két ceremoniális szolga hosszú ezüstbottal járt elől, utánok mi következtünk a rádzsával és mögöttünk a több személyből álló kiséret. A hajón megkérdezett, hogy reggeliztem-e már ? Nem, válaszoltam ; az állomáson, ahol az éjet töltötElőtérben a ramnadi rádzsa, tőle jobbkézfelől mohamedán hitű jóbarátja. tem, nem főznek. Tartson velem, mondta, de figyelmeztetnem kell, hogy körül lévén véve híveimmel, bizonyos formáknak eleget kell, hogy tegyek. Banana-leveleken különféle lepényeket hoztakAz egyiket édes, a másikat pikáns mártással ettük, mindent kézzel, nem használtunk evőeszközt. Ez régi hindu szokás, mondotta a rádzsa. Evésnél a rádzsa, fivére és én ültünk egymás mellett, mindenki más