Vojnich Oszkár: British India, Burma, a Maláji félsziget és Siam. Uti jegyzetek / Budapest, Singer és Wolfner, 1913. / Sz.Zs. 1346

III. Fejezet

137 pátensbe, tehát felköttetem jó magasra, hogy ne is lássam és inkább tűröm a meleget. South Canara collectora (magas hivatalnok) Mangalore városon kívül lakik, kényelmes otthonban, domboldalon, ahol este kellemes szellő fújdogál. Meglátogattam, megköszöntem a kapott vadászati engedélyt és tanácsát kértem, hogy mely úton szerezzem be a szükséges embereket. Levelet adott a helybeli benszülött tálukhoz (indiai tisztviselő); a táluk jelentkezett nálam, s odarendelte a szekerészeket, kocsisokat. Megkapták az előleget, eldöntöttük, hogy melyik szekér mit visz; az őrnagy és a magam részére ezenfelül egy-egy lovas taligát rendeltem. Ha tudom előre, hogy szekéren szállítjuk a terhet, nem csomagoltam volna az élelmiszert, borokat, savanyúvizet kis ládákba. De még most se fért a fejembe, hogy hát hogyan is lehet nagy vadra vadászni olyan vidéken, ahol jó utakon szekerek járnak ? Pedig így esett meg a dolog. Oserdőségen keresztül, a meiszorei szultán területéig Európában is kitűnő útnak beváló országúton jártunk napokon át és le se kellett volna térnünk a főútról, mert már a főút szomszédságában tigris, leopard, szarvas, őz és a közeleső dombokon az indiai bison (gaur) legel. Hébe korba iderándul Mysoreből egy-egy elefánttársaság is, hogy letarolja az őserdő kebelében egymástól messzire eső farmokon a kókuszfákat, rizsföldet. Április 2-án délután megérkezett vadásztársam. A collectorral együtt vártuk az állomáson, akinél estére hivatalosak voltunk. Hozzászoktam Afrikában, hogy előírják a lelőhető vad számát. Emiatt vacsora után megkérdeztem a collectortól, hogy mit és hány főt szabad lőnöm South Canarában.