Vojnich Oszkár: Hogyan vadásszunk veszélyes vadra. Idézet híres vadászok könyveiből / Budapest, Singer és Wolfner, 1914. / Sz.Zs. 1328

Második fejezet

93 Selous idejében Dél-Afrikában 50—100 tagból állt egy-egy nagyobb bivalycsorda, a vén bikák különjártak, ritkábban kettesével, vagy hármasával, egy ízben a Chobe mentén 15 bikát látott összeverődni (Hunters wanderings 294. oldal). Gyakran 8—10 öreg bivalyból álló csordával találkozott; ezt könnyebb volt megközelítenie, mint a nagy csordákat. Johnson úgy tartja, hogy a magányosan vagy párjával legelő bivalyt csaknem olyan könnyii becserkészni, mint az orrszarvút. Afrikában, mint általában a legtöbb nagy vadra, a bivalyra is a száraz hónapok vége felé a legkedvezőbb vadászni, mert a vad ilyenkor összetömörül a vízállások körül. Indiában a Central provinceban Glasford a nagy esőzéseket megelőző előesőzés időszakát tartja kedvezőnek bivalycserkészetre. Afrikában a nyilt vagy parkszerű területen ötven méteren túl is kínálkozik alkalom bivalyra lőhetni, — ilyen távolságról a lapockalövés tele nickel burkolatú golyóval (full nickel) a legtöbb valószínűséget nyújtja, hogy megkapjuk a vadunkat. Közelből nyaklövés, a nyak közepe táján azonnal öl, de nem tanácsos akkor alkalmazni, ha a vadász felé néz a vad, mert az innenső szarv fedheti a halálos helyet. Homlokra csak egészen közelről lőjjünk és pedig kevéssel a szarvtő alá. Selous Afrikában közel kétszáz bivalyt lőtt,* a legtöbbet gyalog, csak néhányat lóháton és több alkalommal követte a sebzett bivalyt sűrűségbe. Ha olyan igen veszélyes lenne a bivalyvadászat, mint aminőnek elhíresztelték, írja a „Wild beast and theyr ways" címii könyvében, nagy szerencsém lehetett, hogy ép bőrrel megmenekedtem. De én a sebzett bivalyt mindig csendesen, óvatosan követtem és csakis így eshetett meg, hogy rendesen idején észrevettem és meglőttem mielőtt támadhatott volna. * African nature notes and reminiscences.