Vojnich Oszkár: A kelet-indiai szigetcsoporton. Uti jegyzetek képekkel / Budapest, Singer és Wolfner, 1913. / Sz.Zs. 1334

VI. Fejezet. Sumatra

201 előttem a Moekim hegy, a nagy vad kedvelt tartózkodási helye. Vasúton mehetnék a legjobb vadászterület közelébe, a megállóhelytől egynapi járásra már összejöhetnék elefánttal, talán orrszarvúval is. Oda látok a helyekre, ahova az elefántok kilegelnek. Ennél kényelmesebb kiindulási pontot el sem tudok képzelni nagy vad vadászatra. Milyen kár, hogy tovább kell utaznom, de itt még nem érkezett el a rendszeresen űzhető sport ideje. Ezidőszerint csak a katonai őrjáratok lődözik meg az elefántot; parancsszóra sortüzelnek bele az elefántcsordába. Az ilyen sortűznek azonban kettő az éle; a meglődözött csorda között akad rendesen olyan sebzett vad, amely viszonozza a támadást; a puskaropogás és a hadfiak zenebonája vezérlik a lépteit és megesett gyakran, hogy katona is maradt a helyszínen. Az elefánt sok kárt tesz a telefon-és sürgönyvezetékekben, rizsföldeken, kókuszültetéseken, tehát mint kártékony állatot üldözik ; ezt elérnék akkor is, ha egy kijelölt állatra tüzelnének, persze így csak egy pár agyarra tenne szert a kommandáns* és ezzel nem éri be mindenik. De a sortüzelés már nem olyan gyakran esik meg, mint rövidesen ezelőtt, mert tévesen bár, de közfelfogásba ment, hogy az elefánt mindig támad. Ha tudnák, hogy a csordával járó elefánt jámbor állat (eltekintve olykor a borját féltő tehéntől), kieszelhetnék, hogy egy szál legénnyel elbánhatik tíz vagy húsz puskás és mindenik őrjárat teritékre hozhatná a maga vadját, feltéve, hogy közel érik a csordát, szerencsére azonban nem olvasnak Atjehben „Big game" bibliát és így jut is, marad is orrmányos mindaddig, míg a cordite puskások (corditenek neve*Az elefánt-agyarakat eladják. A szumatrai elefánt az indiai típushoz tartozik. A tehénnek nincsen agyara, s a bikák között is sok az agyartalan.