Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

I. RÉSZ

44 ereszkedjék le a völgybe e kötélen, mert a rejtek hely ott van. Én ezt hallva kétkedőleg néztem Rolánra, hinni kezdém, hogy vagy elment az esze, vagy tréfát akar velem űzni. De Rolán komolyan ismétlé szavait , hozzá tévén: „ne vesztegessük az időt, mert különben késő lesz, s nehéz lesz sötétben a visszamenetel. Ha csak le néztem, égfelé állott hajam. Azonban büszkeségem nem engedé, hogy magamat Rolán előtt gyávának mutassam, s bár nagy nehezen elszántam fejemet e nyaktörő útra. Lelkemet szent Hubert pártfogásába ajánlván, a kötelet megragadám, és szemeimet, hogy az alattam tátongó örvényt ne lássam behunyva, óvatosan ereszkedtem azon alá. Azonban alig haladtam a kötél közepéig, érzém hogy erőm fogyni kezd; kezeim már égtek e szokatlan munka következtében; egész testem reszketni kezdett. Egyszer letekinték, hogy megnézzem, váljon messze van-e a föld lábaimtól. De bár ne tettem volna, mert szörnyű rémültemre még busz lábnyi ut állott előttem. Fejem szédült, szemeim elhomályosodtak, s torkom szakadtából hivám Rolánt segitségíil. Rolán mint a nyil csúszott le hozzám, s bal kezével a kötelet tartva, jobbjával kabátom gallérját igyekvék megragadni. De már késő volt, mert épen azon pillanatban, midőn hozzám nyúlt, kezeim erőtlenül bocsájtották el a kötelet és lezuhantam. E percztől fogva elhagyott eszméletem. Midőn ismét magamhoz térve, felnyitám szemeimet, Rolánt oldalam mellett látám, ki fél térdére ereszkedve pálinkával dörzsölgeté haláutékjaimat. Mintha mély álomból ébredtem volna fel, ugy tettszett nekem, de fájdalmat nem éreztem. Csodálkozva kérdezém Rólántól, hogy miként történhetett az, miszerint egyetlen testrészem sem sérült meg, holott jó magasból hullottam le. Köszönje az úr ennek a bokornak, feleié Rólán, erre esett, s rugékony ágacskái nem okoztak fájdalmat testé-