Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

III. RÉSZ

154 „Biztosítom erdőmester urat, hogy erre nem sokáig keilend várakoznia" biztatá amaz győzelmes tekintettel. Buksi uram még egyszer megvizsgálván fegyverét, vállára akasztá, vadászkését dereka körül köté, s azután megindultak. A hold fénye gyenge foszlányos felhőkön átszűrődve terjeszte kétes világot, mely azonban elegendő volt arra, hogy az erdei ösvényt el ne tévesszék szemeik elől. Buksi uram vidámon követé a főerdészi segédet, ki mint kalauz, lépdelt előtte, s jókedvében mindenféle régi dalokat kezde dúdolgatni. Mintegy félórai meglehetős sebes gyaloglás után egy cseijés helyre érkeztek. A háttérben egy nagy sziklahegy emelé fel fejét. „Látja Buksi uram azt a hegyet, ott van a medve barlangja, — szólalt meg halkan a főerdészi segéd, ujjával a kérdéses hegy felé mutatva. „Arrább van egy nagy fa szent József képével, oda keilend majd állnia, mert a barlang nyilását, onnan legjobban láthatni, s a nyom szerint a medve is e fa mellett szokott kijárni. — Én most visszamegyek a vendégekhez." „Csak menjen barátom, — én majd a fa alá állok," mondá Buksi uram. A főerdészi segéd gyorsan távozott, mig Buksi uram a szent képével ellátott fa alatt állást vőn. Az első perczek leforgása alatt csak a medve forgott fejében; szemei szüntelen a barlang szájára valának irányozva, a legcsekélyebb zörgésre arczához kapta a fegyvert, vélvén, hogy a medve áll előtte. Már mintegy félóra telt el, a nélkül, hogy a maczkó mutatta volna magát. Buksi uram kezde türelmetlenkedni; a hideg is kinozá, mely a pezsgő által ébresztett lelkesültséget rövid idő alatt lefagyasztá; s a dicsőség utáni vágy eltűnt, mintha a föld elnyelte volna. A hold épen előbukkant egy felleg megül s a barlangot megvilágitá. Buksi uram egyszerre megrezzent, reszketés fogta el tagjait, midőn a földön néhány mozgó emberi árnyat vőn észre.