Ujfalvy Sándor: Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok / Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1927. / Sz.Zs. 1718

Erdély régibb vadászatai

6» a bölényre: oda sziv s bátorság kellett. De meg is érdemli ám az utánjárást, mert ha kézrekeritették, hetekig tartott az ízletes pecsenyéből. Osztég

1 nem is csak láblógatva s félvállról állott szembe akkor a vadász, mint a mostaniak; mert hiszen a mostani puskás becsülettel lőni se tud. De mitől is féltené most bőrét? Tán medvétől? Majd bizony ! hiszen ezzel gyerekség elbánni. Legrosszabb esetben kiszökik előle s azzal vége mindep bajnak..." A mult század csendes, békés napjai az erdélyi embert a harctérről gazdászata mellé szoriták s a mind inkább szaporodó népesség a termőföld hiányát erdőirtásokkal készteté pótolgatni, az ős erdők gyérülni kezdtek, továbbá marhával s kecskével mind beljebb hatoltak a vadonba, innen következett aztán, hogy a szilaj bölény nem férhetett meg az emberi zajos szomszédságban s kéntelenségből odább vonult a szomszéd Kárpátok sivatagaiba. Mint a vad indusról mondatik, hogy ahol Amérikában fehér ember mutatkozik s az eke barázdát tur, onnan pusztulni kell a benszülöttnek ; vörös arc nem fér meg a halvánnyal. 1 Az aztán székelyes alakja.