Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A „faliczita"

— 53 — — Gondoskodjék kiki magáról, vágja oda a duzzadt fejű Mózsa Mihály, a ki, a hány szép fát lát, mind magának szeretné. * Kezdődik a munka. A főerdész előveszi a megrovatolt lajstromot, a melybe beleírja majd a vevők neveit, a fák számát és azt az összeget, a melyen azok leüttettek. A kasznár ur, hasonló lajstromot tartván a kezében, kinyitja a nyakán lóggó öblös bőrtáskát, a melybe azt a sok nagy fát estére kelve mind beleszorítja. A segédszemélyzet is munkára készen áll már. Az egyiknek csak ugy villog a kezében az élesre fent öregfejsze, a melylyel szépen, simán megfaragja a fák oldalát, hogy oda irrii is lehqssen. A másik hegyesre faragott ácsplajbászt szopogat, találgatva, hogy vájjon kinek a becsületes nevét fogja ő most mindjárt odaírni ennek a fának az oldalára. A harmadik a legfontosabb személyiség az ő nélkülözhetetlen eszközével; egy hatalmas billegbalta ez, tisztes, régi korban, abból a mesebeli időből származó, a mikor még „

dominium "-nak nevezték Magyarországon az uradalmat. Ez az ember ráütvén a fának derekára és a földben maradt tövére ezt a billeget, megadja ezzel azt a szükséges legalitást, a mely nélkül nemcsak hogy érvénytelen volna a vétel, de még lopás gyanújába, büntetésbe is keverednék az, a ki elvinné a helyéről. Vigyáz is rá mindenki, hogy ott legyen az ő fáján ez a bevésődött jel tisztán és maradandóan, ha már ezért kell megfizetnie a tiz krajcár „tuskópénzt".