Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A „faliczita"

•w — -47 is ugyanebben mesterkedik. Mert hát csak nem fázhatnak azok az apró gyerekek, mikor olyan kutya hideg idő van már mindenszentekkor, a milyen karácsonra is elég lenne. Az a kis „pótlék" is — csuta, szár, venyege, giliczetüske — mind elfogyott, az a keservesen megtakargatott pár forint is ott van már a láda fenekére rejtett kapczaszárban, s még mindig nem dobolták ki, hogy mikor lesz az uraság erdején a faliczita! * Beharangzó előtt csoportokba verődik össze a falu népe, apraja nagyja, a már sok tanácskozást kihallgatott csehszent, a jogtalan indigenátust szerzett Nepomuki János bekerített szobra körül, a kivel azok a földosztó somogyi bicskások azt is megtették már akkor, a mikor még a jobbpártit olyan rossz szemmel nézték maguk között, hogy egy szép reggelre balpártivá tették, a főtisztelendő ur legnagyobb megbotránkozására, ezt a nem is magyar szentet, olyképen, hogy ősrégi jobbfelé tekintő állását balfelé fordították! Téli gúnyában adják a szót a férfiak és jó meleg „rékli"-ben tereferélnek az asszonyok és mégis panaszkodnak, hogy milyen czudar hideg van már most is, s hogy hát még mi lesz majd a télen! De azért, amodébb, a legényekkel hanczurozó leányok, meg a menésközben lopva kacsintgató menyecskék „rétümögben" mennek ám az urat dicsérni most is, meg majd karácsonkor az éjféli misére is, mert az már régi szokás, hogy a fiatal fehér személynek fázni nem szabad. Persze hogy a férfiak is, asszonyok is egyiránt