Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A „faliczita"

- 46 Hosszan és szélesen nyúlik el előttünk, gyönyörű szép vidéken, a Balaton fényes tükre, a melyen csak ugy rajzik a sok partmenti halász, mert ilyenkor, most, van éppen a „keszegszüret." A parton lesik-várják az egyes „bokrok" munkájának eredményét, a melyet, alig hogy kikerült, viszikhordják erre is arra is, ki szekérrel, ki tarisznyával. Egy pár keszeggel jól megrakodott kendertcserélő tihanyi menyecskével tartva, délnek fordulunk mi is s megyünk le oda, a hol kilencz száz év előtt bősz Koppány vezér talált utolsó menedéket s a hol több mint kétszáz esztendeje az a „kutyafejű" endrédi basa uralkodott elevenek és holtak fölött. Valóságos gödörben fekszik a falu s a reája boruló sürü hideg köd ugy elterült a latyakos háztetőkön, hogy a cserénykéményeken kiömlő bűzös gezemiczefüst megakad benne és lomhán száll le az udvarra. Mindenszentek napja van s a kinek van mivel, nemcsak a hagyományos szent fonatost süti meg a tojásért cserélt „uriliszt"-ből, hanem már füti is a búbost, hogy azok az apró porontyok ne fázlódjanak odabenn. Csakhogy bizony ez a pazarlás nem kerül ám minden háznál, a mióta már itt is beszüntették a napszámliczitát; mert azon a drága pénzes faliczitán a szegény ember nem szerezheti be az ő téli „tüzellő"-jét ugy, hogy egyik liczitától a másikig tartson. Tiszták is a „favágitók" sorra, hogy forgács helyett is csak a rozsdás öregfejszébe botlik az a félig öltözött asszony, a ki lopva tördelgeti az egyes ágakat a szomszéddal közös gyepüből, a melynek túlsó részén a szomszédasszony