Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A „faliczita"

* ' — 45 — közé. Áldozatául esett ezen váltót forgató időnek a mi jó magyar népünk egyszerűsége, igénytelensége, romlatlansága és elpusztult bele igen sok patriarkális szokás, a melyek hosszú századokon keresztül hamisítatlanul mentek át korról korra, nemzedékről nemzedékre. Ilyen a „faliczita" is, amelyen tiz falu népe szokott találkozni, hogy az istenadta erdő iránt támasztott jogos igényeit jogos uton kielégíthesse, s a hol, ugy mellesleg, még az ország dolgát, a magyar ember sorát is meg szokták hányni-vetni, szabad ég alatt, pattogó tüz körül és a mestertarisznyákból előszedett csikóbőrös csutorák társaságában. Letűnt a világa már az ilyeneknek is, mert a mostani idők pallérozott erdészei nem tartják hozzájuk méltó dolognak, hogy az ő köbméteres sablonjaikba beilleszszék a régi jó faliczitát, mely nem adott ugyan tiszta képet a tényleg kihasznált évi „fahozam" (!)-ról, de, módot nyújtván a vevőknek, hogy az istenteremtette módon ott álló fákat maguknak ágostul-bogostul kiválogathassák és egymásra árverezhessék, az erdő tulajdonosának is oly hasznot szerzett akárhány fája után, a milyent a „szakszerű értékesítési mód" szerint távolról sem érhetett volna el. Csak elvétve, imitt-amott, az erősen konzervatív kezekben levő helyeken, találkozunk még a Márton ludja és András kalácsa kíséretében, és különösen a „kis Jézuska" idejében, a faliczitával, a melyet, mielőtt még innen is elpusztulna végképpen, egy ilyen helyen akarok bemutatni azoknak, a kiket az eféle népszokások érdekelnek.