Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Erdőégés

értjük meg legjobban az ő hangnélküli szózatát, mely rá van irva minden füre és minden fára . . . Jobbról-balról s körülöttünk köröskörül nyúlnak el a hegyek, a melyek épugy, mint az a tágas völgy teknő, a hol végig haladunk, tömören boritvák azzal a páratlan diszszel, a melynél szebbet maga a természet se bir felmutatni. Ott a hegytetőn a sok századot ért faóriások tömege uralkodik az egész környezeten; alább és tul rajtuk, mint orgonasipok, sorakoznak egymás mellé az egyenes vonalak által élesen határolt különféle korfokozatok a legifjabbakig, a melyek, elhalt leveleiket még le nem vetvén, aranysárga színben tündöklenek a tavaszi nap fényes sugarai alatt s legvégül csatlakozik a szélső lánczszem: a tavalyi vágás, melynek nagy területén ott fekszenek még össze-vissza a megszámozott és gondosan felmért rönkök, a mint az értékesebb használatra kiválasztattak. Műszerfa, épület- és szerszámfa, úgynevezett „haszonfa" ez mind, a melynek már a vágáson kivül volna a helye, de kitakarítására még nem kerülhetett a sor. Az a tengernyi sok vékony, össze nem munkált ág is ott terpeszkedik még az egész területen s csak hasznára válnék a vágás ' uj nemzedékének, ha nem bolygatva ott rothadhatna el békében. A vágás mellett végig húzódó széles osztagvonalon végtelen sorokban áll a vágásból kikerült évi tüzifatermés. Már szépen elraktározták a különféle választékok és fanemek szerint; itt a nemesebb fajú, ott a selejtesebb minőségű hasábfa külön-külön szakaszokban, amott a vékonyabb durungfa s mellette a rőzse és el nem hasogatható