Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Harmincz év múlva

- 223 — buzgó kis dalos ugyanaz, a mely engem három évtized előtt is gyönyörködtet itt az ő himnuszaival . . . De hallga! Harangszó ! Az alattam elterülő kis falu harangjának esti imára hivó szava. Az első ismerős hang abból a faluból, a melyben mint gondtalan ifjú életemnek két boldog évét töltöttem el. Üdvözlet nekem ez a harangszó is, mely átjárja minden izemet. S ki akkor közönyösen hallgattam e mélabús hangokat, most megértettem egyszerre a bennük rejlő szózatot. Önkéntelen mozdulattal vettem le kalapomat és — imádkoztam; olyan imádságot, a melyre még anyám tanított. És vájjon nem arra is hí fel engem az a kis harang, hogy ne itt az erdő mélyén, ne itt fönn a magas hegyen, hanem lenn a völgy ölében, ott abban a barátságosan integető faluban, töltsem el a sötét éjszakát ? Igen, nem maradok itt, lemegyek oda. Nem baj az, hogy egyetlen kis vendéglője sincs a falunak, mert bármely „gazdag" telkes, vagy szegény zsellér egyaránt szívesen ád itt éjjeli szállást az idegennek; pompás ágyat a nyitott padláson, illatos széna között. És idegen vagyok itt most már én is, a hol otthonom volt, a hol ismertem mindenkit és ismert engem is minden ember. Elbúcsúztam az Öregkovács susogó lombjaitól és est-imájukat mondó madaraitól és beköszöntöt tem a faluvégi háznál. Meglepve tekintettek rám, de megértvén kívánságomat, szívesen osztották meg velem est-ebédjüket azok a jámbor emberek. Sokat megtudtam tőlük; még azt is, hogy a