Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Harmincz év múlva

— 2l6 — lem Tatáig. Ezen az erdőkoszoruzott hegyen megosztoztak Alsó-Galla, Szőllős, Baj, Agostyán és Tolna határai; és, határvonalakat nem tisztelve, osztozik rajta még ma is az a sok mindenféle vad, mely e szép erdők legfőbb disze. Egyidejűleg látom megcsillámlani Tata kettős tornyú „öreg templom"-ának sudár keresztjeit és rám tátongani ott az Öregkovács oldalán a „Szelimlukja" sötét üregét, melybe az a kegyetlen Szelim basa hét falu népét fojtotta bele. Minden fa és bokor, minden kő és tuskó azon a hegyoldalon, mintha integetne felém; hívnak, marasztanak: „Ne menj el, maradj itt, majd meglátod, jobb lesz itt!" És mikor elmaradt mögöttem, mintha fele lelkem maradt volna el áz Öregkovácscsal! — Tata-Tóváros! Tessék kiszállani! — hangzott a vasúti kalauz szava. Útitársam kiszállt és — kiszálltam én is. Pedig Győrbe szólt a jegyem. Hogyan történt ez? Mi volt az, a mi engem itt kiszállásra birt, minden tervem ellenére? A felzaklatott érzelmek hullámai vetettek ki! Mert azok után, a miket ez utam alatt már végig éltem, csak az kellett még, hogy a tatai megállóhely ott legyen — a Homokrostán ! Ott azon a helyen, a hol annyi éven át játszottam a métát és a játékok minden más nemét! A Pista, a Jóska, a Ferkó, a Gyuri és a többi mind ott voltak ; vártak reám, mint valamikor régen és hívtak, hogy folytassuk a métát s hogy aztán menjünk fürödni a Cseke-tóra . . .