Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Vadorzók

— 196 — névszerint mind, a kik elmentek oda abba a veszedelembe, a melyről mintha már a kis Juczikának is lett volna fogalma. * Szarvasvadászat! Megdobban az ember szive már csak erre a szóra is. Az európai vadak gyöngyét, az erdők királyát, azt a büszke koronás szarvast üziíi; hajtani, meglesni, lopva, csuszva-mászva megközelíteni és biztos lövéssel leteríteni, mily királyiélvezet ! Mennyit, mily sokat, áldoznak ezért az emberek! Akárhányan egész nagy vagyont költenek rá, hogy terjedt birtokaikon e szenvedélyük kielégítésére, a szükséges szarvasállományt felneveljék és megtartsák. És mily sokan áldozzák fel érette, miatta, idejüket, becsületüket és életüket ! A koronás királytól a daróczos pórig, ugyanazon érzelem adja kézbe a puskát, hogy vele azt a nemes életet kioltsa, a különbség csak az, hogy az egyik a fényes jogart teszi félre, s a másik a még fényesebb kaszát, hogy puskát fogjon a kezébe, mely egyformákká teszi az embereket mind a vadászat fárasztó munkájában, mind idegfeszítőélvezetében. A vadászok között lényegileg nincs különbség; mindegyik csak vadász, még akkor is, ha — orvvadász. Sok neme van a szarvasvadászatnak, de legkedveltebb, mert legtöbb élvezetet is nyújtó, a cserkészet, mely a vad figyelmének meglopását, észrevétlen megközelítését tételezi fel. E czélból készülnek, aránylag nagy költséggel