Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A koczapuskás

— 146 — vagy. Van vadunk elég, lehet benne részed bőven. Az őzbak most jön a sipra legjobban, a szarvasok is már majd elkezdik a bőgést. De meg se kell ezt várnod, mert, habár hivatalosan nem vadászunk is előbb rájuk, ugy suttyomban lelövünk belőlük addig is egyet-kettőt, ha biztos lövésre kerülnek. Mulathatsz hát kedved szerint, akár napról-napra vadászattal töltheted az időt, csak azt ne kivánd, hog}

r én veled tartsak. — De azzal töltöm ám ! Mert barátom az én számomra nincs nagyobb élvezet, mint vadászni; a vad, a puska, a lövés! . . . Hanem ... te, pajtás! ugy-e ... az első szarvasnak, a mit lövök, az enyém lesz az agancsa meg ... a bőre is? - Az agancsát megkapod, de a bőrével nem rendelkezem, hanem ... no majd talán ezt is megszerezhetjük. - És boldog Tamás barátunk „vadászott" is mindennap. Bújta az erdőt folyvást. Kiment hajnalban s hazakerült sötét este, nem egyszer késő éjjel; cserkészett szüntelen s lesen állt mindig; látott vadat sokat, tett lövést eleget, de azért zsákmány csak nem került. — Nincs szerencsém! szokta volt mondani, ha mentegetődzött. Egyszer a puska volt ennek az oka, máskor egy fa vagy bokor, aztán a fénylő nap vagy a fekete sötétség; de mindig más, maga a puskás soha. Persze, hogy kiismerték őt ott is csakhamar. Egészen lejáróban volt már az az aranyos két hét s nem egyszer fohászkodott a szegény Tamás. — Ne busulj barátom! Fogsz te még lőni szar-