Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Vadászélet

I'uskás Mukit azért vágják valamennyién, hogy mindig mászkál, mindenütt ott van s a mások orra elől is ellövi a vadat. Nem is szeret a szomszédságában állni senki. Ha valahol vérnyomni akad, megy tüskön-bokron keresztül utána mindaddig, a mig csak el nem csipi a vadat s útközben nem egyszer másikat is lő. Kétlábú kopónak csúfolják, mert irigylik tőle, hogy most is ő számolhat be a legtöbb vaddal. A mindig kummogó, örökké mosolygó, de soha se nevető Rodof János bácsit erőnek erejével megakarja csapatni az ő kérlelhetetlen főnöke, a ki nagy tüzében észre se veszi, hogy a hajtógyerekek meg ő rajta mulatnak, mert mindig chókának mondja a rókát. A bácsi különben nagyon rászolgált a bíróilag megítélt megcsapatásra, mert ő egymaga lőtt őzet, csakhogy ez aztán nem bak volt ám, hanem suta. - De botrány is, hogy ennyi sok őz közül csak egy esett és ez az egy se törvényes — fakadt ki a főszolgabíró, a ki egy árva nyulat se tudott meglőni. — Ez az ármányos főjáger betanította az őzeit mind, hogy visszatörjenek ; de máskor majd kontrahajtásokat csinálunk, — véli a járásbiró. A főerdész pedig csak mosolygott, hogy ez a sok hires vadász nem tudja, hogy ha eleresztenék lövés nélkül g rókát, akkor majd lőhetnének őzet. - Talpra urak! Hogy ne haragudjanak olyan nagyon, teszünk még egy hajtást haza felé. Meghajtjuk a Degezt; ott még lőhetnek őzbakot; de