Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Vadászélet

— 136 De mindközelebb érnek a hajtók és mind sűrűbbé válnak, a lövések a most már kitörő tapsifülesekre; s esik is belőlük elég. Csakhogy sem ez, sem a megkerült rókák nem birják megvigasztalni a társaságot a fölött, hogy öt darab őz visszatört. így folyt a többi hajtás is. A rókák elsőknek jöttek, az őzek visszatörtek, s a nyulak beszámoltak. * Eltikkadva, fáradtan és éhesen ért a társaság a szénégetőhöz, mikor már régen elharangozták a delet. Hej, de jól esett itt az a lobogó nagy tűz, a mely körül egy bécsipiros szoknyás menyecske fáradozott abban, hogy a mit a mindenes csacsi kihúzott azon a kordészánkón, el ne hűljön, ha már ilyen öreg tüz mellé került. Tatárfejü volt a szentem, no meg egy kicsit vénecske is már, hanem azért készpénz gyanánt fogadta azt a sok kétes bókot, a milyenekben annakelőtte még aligha részesült. A tűzhely körül földbevert ágasokon vastag rudak kínálták a nem épen kényelmes ülőhelyeket, s tuskók és vadászszékek szolgáltak asztalokul. Kiki elővette a maga bicsakját és hozzálátott kínálás nélkül a falatozáshoz. Az aztán étvágy, a mit egy ilyen elfáradt, kiéhezett vadásznépség bemutat ? Megirigyelhetné még az andocsi „pletykabárt" is. Az elmaradhatatlan nagyotmondásokba, évődésekbe és dévajkodásokba csak akkor kapnak bele a jókedvű emberek, mikor már a pinczetok is ürülni kezd. Czéltábla akad mindig.