Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Egy szalonkales

— ng hanem az ő véges akaratuk vallott kudarczot a sors hatalma előtt. * Az 1861. évvel nemcsak a „nemzeti szabadság" rövid csillámától búcsúztam a nemzettel együtt, hanem elbúcsúzott tőlem az én egyéni szabadságom is. Ki előbb szabadon barangolhattam az erdők tág téréin: berendeltettem az erdőhivatal dohos irodájába, a honnan csak elvétve juthattam ki az erdőbe, a sivár irodamunka után üdülésül egy-egy lesre, éjjeli vendégeképp az állandóan künn tanyázó őrszemélyzetnek. „Palmarum" már elmúlt s én. ági bár az erdőszemélyzet tömegesen szállította be a sok szalonkát, még csak lövéshez se juthattam. Szinte bizonyos volt számomra húsvét reggelén a — héringfej! Csak vadászember tudhatja, hogy mit jelent ez a vadászembernek. Ilyen szégyen még nem ért s nem volt szabad, hogy érjen. Nem is ért. Még „kapuzárás" előtt kijutottam az erdőre s megszereztem azt a hosszucsőrüt, a mely megmentett a gyalázattól, de megszerezte azt a felejthetetlen kalandot is, a melyet itt elbeszélni akarok. A hosszú elnyomatás után uj életre ébredt vármegj'ei és pandurvilágnak ekkor folytak a fénynapjai s njint nyári eső után a gomba, ugy termett nyomában a betyár. A Patkó, Illés, Gulics bandái hírhedtté tették magukat is, meg a pandúrokat is. nemcsak a Dunántúl. Nálunk, a mi rengeteg erdőnk belsejében, már hetek óta ott tanyázott Illés az ő kilencz emberével ; megvivhatatlan várukat födözték itt föl.