Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Egy szalonkales

Sürün érték egymást a banda vakmerő rablásai Zalában, Veszprémben, s hol a Balatonmelléken, hol a Kemenesalján; de bárhol voltak is munkában : megpihenni mihozzánk tértek vissza. A statárium már régen ki volt hirdetve s a félszemű rablóvezér fejére kitűzve a nagy dij, a melynek csak nem akadt gazdája. Három vármegye pandúrja volt e tiz ember ellen mozgósítva, kik, mindig „nyomon járva", biztosan meg szoktak fordulni ott, a hol a rablók már előbb voltak. Az a vakmerő kis csapat pedig fittyet hányva mind e nagy készülődésnek, végelszántsággal, halálmegvetéssel tette meg hol itt, hol amott az ő rettenetes látogatásait és vigan itta meg a mi erdőnkön az ő zajos áldomásait. Mert olyan tanyájuk volt itt nekik, a hol nem féltek semmitől s legkevésbbé attól, hogy pandur uraimék az erdő rengeteg sűrűjébe oly mélyen betévedni merészeljenek. S igazuk is volt. Akkor még, három évtizeddel ezelőtt, hogy a nagy makktermés némileg értékesíttessék, 10—15 konda - több ezer darab — sertést tartott itt a birtokos egy kondásgazda számadása alatt. Télen-nyáron állandó tanyájuk volt az erdő a sertéseknek is, meg a bojtároknak is, a honnan egyik is, másik is csak vásár vége után látott más világot. A bojtárok ugyan néha-néha, mikor már magasan állt a Gönczölszekere, el-elosontak valamely pusztára vagy csárdába, a hová őket a szerelem, vagy a duhajkodás vágya vitte; de azért a tanyán élték le egyhangú életüket, a melybe kellemes változatosságot és rég látott jómódot hozott most — az Illés bandája.