Tanos Pál: Erdőzúgás, Képek az erdők világából / Budapest, Budapesti Hírlap, 1905. / Sz.Zs. 1667
Fák alatt bokrok között
56 TANOS PÁL hozzám közelebb állliató teheneket, s velük az alább mind dühösebben orditó agancsosokat; s ezért meg is kell állanom minduntalan, hogy jól megfigyeljem .a környezetemet, mert látnom, vagy legalább hallanom kell mindent idejekorán. És hallom, hogy a párbajvivók már összecsaptak, a kemény agancsaik már ütköznek. Olyan ennek a hangja, mintha acélrudak csapnának egymásra. S ez a zene tart, a mig csak teljesen össze nem ölelkeznek a felek ágas-bogas szarvai. Innentul miár csak egy-egy mély bömböl'és, vagy erős fujtatás jelzi a küzdelem színhelyét, a melyet szerencsésen megközelíthetek, mert a küzdő bikák se látnak, se hallanak, a tehéncsapat pedig szerencsére nem esik utamba, hanem jóval tul bámulja azt az ütközetet, a mely az ő birtokukért folyik. Jó messzelátóm egészen közel hozza hozzám a két viaskodó fejedelmet. Egy gyöpös tisztást választottak maguknak; ezen folyik a küzdelem, itt fog most eldőlni, hogy melyik legyen hát az uralkodó? Egyforma erőseknek, egyenlő időseknek látszanak mind a ketten, bár az egyiknek több águ a koronája, de a másiknak az agancsa mégis erösebb, az ágai hosszabbak és élesebbek is. Keresztben állnak a tisztás közepén, s egész erejüket megfeszitve tolják, egymást hol ide, hol oda, visszafelé; hol az egyik,