Tanos Pál: Erdőzúgás, Képek az erdők világából / Budapest, Budapesti Hírlap, 1905. / Sz.Zs. 1667

Nász után

252 TANOS PÁL De ebben a rájuk nézve mindenképp nagyon hátrányos évszakban nemcsak közös munkára, hanem közös védelemre is szorulnak. A nagy tél ide is, a hol nincs rendes hazája, elhozza az ő legádázabb ellenségüket, a farkast. És ők ezt is tudják és ezért is állnak össze ilyenkor nagyobb csapatokba. Tudják, hogy a farkas ellen csak ugy védekezhetnek sikeresen, ha tömegben vaninak és a megtámadóikat, szorosan összeállva, az ő éleshegyü sziuronyerdőj ükkel fogadhatják köröskörül. Hát ezt honnan tudják és holl tanulták? Ott, a hol a magukra maradt agancstalan suták {megtanulták, hogy ők az ilyen támadások ellen éppen megfordított helyzetben fejjel befelé, farral kifelé, csak az éles csülkeikkel védekezhetnek, mint a ménesek csapatjaá, a patáikkal. Ki magyarázhatja meg elfogadható módon az állatoknak ezen nem is eltanult, hanem velükszületett ösztönét? S vájjon csak ösztönnek lehet-e neveznünk azt, ha a farkas, kutya, róka által megtámadott szarvassuták az egyetlen pillanat alatt alakult körbe fogják a borjaikat és hatalmas rúgásaikkal törekszenek megvédelmezni ezeket is, magukat is? És — vájjon nem volt-e olyan idő is, a mikor az oly gőgös „észléinymek" se volt még más fegyvere az éles fogánál, a hegyes körmiénél, a súlyos öklénél ?...