Tanos Pál: Erdőzúgás, Képek az erdők világából / Budapest, Budapesti Hírlap, 1905. / Sz.Zs. 1667

Nász után

NÁSZ UTÁN 253 Bizony, bizony: magasabban értékelhető jelenség az, hogy télen olyan nagy szarvascsapatokat láthatunk, a melyek tisztán csak bikákból, ezekből .az esküdt ellenségekből verődtek össze és együtt is tartanak, a mig már kikelet felé az agancsaikat le nem vetik; s hogy az elhagyott sutacsapatoík is magukhoz fogadják ilyenkor a kisebb csapatokat, hogy — többen legyenek. A bikák, ha a koronájukat elvesztették, talán egymás előtt, talán önmaguk előtt is szégyenkezve, visszatérnek ismét az elhagyott váraikba, a hol újra elvonultan élnek egyedül s a honnan csak akkor lépnek ki újra a porondra, a küzdőtérre, a mikor az uj koronájuk az előbbinél is nagyobb diszben, megkeményedve, megacélozódva már újra ott fénylik a helyén s a mikor ennek az átérzett ereje és a már pezsgésnek induló fejedelmi vérük újra arra készteti őket, hogy megszerezzék, ha kell, ki is vívják maguknak a mentül nagyobb háremet a közeledő ujabb nászukra. De a sutacsapatok, ha elbocsátják is maguktól -a télre befogadott jövevényeket, együtt maradnak s maguknál tartják az ifjú nyársas, villás bikákat a tél multával, a kikelet megérkezésekor is. Csak a közeledő anyaság boldog előérzete vezeti el közülük az egyiket is, a másikat is a szükséges időre oda, abba a rejtett sűrűségbe,