Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Nyári verőfény

Nyári verőfény. A

z én kedves nyárfám az idén megcsalt engem, nem elégítette ki a várakozásaimat, egyik kedvencz passziómat, amelyet évek hosszú során át az ő árnyékában szoktam volt legtöbb eredménynyel űzni. Ott áll ő az idén is teljes pompájában, magára öltötte még a tavaszon selymes palástját s a régi kedvteléssel libegteti fehéren bélelt levélkéit a nyári szellőben, de legkedvesebb vendégei, akikre én legnagyobb vágyódással szoktam várakozni, a szélsebesen suhanó gerlecsapatok s a zúgószárnyú örvösök az idén elmaradtak, vagy legalább is igen szórványosan jelentkeznek. Hiába ülök órahosszat a nyárfa árnyékában, hiába bámulom a foszladozó bárányfelhőket, az annyira megszokott mozgó pontok nem tűnnek fel a láthatáron, mindössze ha egy-egy búbos banka libben erre vagy amarra, letelepszik a homokra és komolyan fontolgatja, hol lehet fogni a legkövérebb kukaczokat s a mély gondolkozást azzal jelzi, hogy a bóbitáját hol fölmereszti, hol melankolikusan konyítja le. Néha egy-egy varjú szárnyal lomhán keresztül, de bizony olyasmi, ami a vadászt vagy lövészt izgatná, nem jelentkezik. Ki tudná megmondani, mi az oka ennek a nagy -M 89 »«-