Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Silenos

igyekeztek megérzékíteni. A humort a görög ízlés nélkülözte és szatírával, maró gúnynyal pótolta, amelyben ismét a fenségesnek egy faja nyilatkozott meg. A nagy Homérosnál feltalálhatjuk az összes emberi indulatok mesteri rajzát, minden eszközét a költői hatásnak, de humoros ér után hiába kutatnánk a költők ősapjánál, a szellemnek ez a csillogása, az értelemnek ez a pajzán játéka az ő komoly páthoszától idegen. Még a gúnyolódó Thersites nyelvelései, bosszantásra czélzó piszkolódásaí is csak a maró gúny mérgét szórják a Trója előtt táborzó hősökre s nem nélkülözik bizonyos mértékét a pózoló páthosznak sem. A halálraszánt Leonidas így nyugtatja meg a követet, aki az ostromló perzsák mérhetetlen számáról tesz neki jelentést és előadja, hogy kilőtt nyilaiknak tömege a napot is elsötétíti: — Annál jobb nekünk, legalább árnyékban harczolhatunk. Ebben az örökéletű kijelentésben nem az elszánt ember önkénytelen humora szólalt meg, hanem az áldozat nagyszerűségének tudatában levő hérosz büszke fensége. Az örök megdicsőülés előérzete leng ki e szavakból. A hősnek nemes póza érzik ki belőlük. Egyetlenegy kivételt találunk, nem a görögök történetében, hanem a görög mythosban, egyetlenegy olyan alakját a népképzeletnek, amely határozottan humoros. Ez a humoros alak Silenos, a czinikus életörömnek megtestesülése, a szintén halhatatlan Falstaff ősmintája. Eredetileg egyike a satyroknak, Dionysosnak, a bor és mámor Istenének nevelője, később állandó kísérője. Eltérőleg a görög művészi ízlés szabályaitól, úgy festik, mint öreg, kopasz, tömpe orrú, szőrös mellű férfiút, oly terjedelmű hassal, hogy Dionysos meneteiben csak szamáron ülve vehet részt. De mivel folytonosan ittas, két satyr mindig mellette halad és támogatja, nehogy lebukjék. A satyrdrámákban ő a karvezető, Euripides az ő »Kyklops«-w 80 «•>•