Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

A prevlakai kócsag

ame'ybe kapaszkodtam és én tehetetlenül zuhantam ritkazsákmányom mellé a tenger vizébe. A márciusi szokatlan fürdő csakhamar magamhoz térített,, de azért fölbukkanásom első pillanatában is csak a kócsag járt az eszemben, amelyet félkézzel nyomban magamhoz is vettem s meglehetős jó úszó lévén, nyugodtan kezdtem félkézzel a sziklák mentén föl-alá úszkálni, hogy a kikapaszkodáshoz alkalmas helyet találjak. Mind hasztalan ! Az évezredek óta folyton a tenger által ostromolt szikla egyenes sima falként kérlelhetetlenül zárta el a menekülés útját! Mindeddig nem gondoltam veszélyre, de amidőn a beivódott víztől folyton súlyosbodó és mindinkább tapadó ruházat mozdulataimat mindjobban gátolni kezdte és végtagjaimban a fáradság érzete beállott: egyszerre ijesztően állott elém a halál gondolata. Fiatalos energiám minden megfeszítésével igyekeztem a félelmet leküzdeni és görcsösen szorítottam a balkezemben tartott vadászzsákmányt, amelytől még a halálfélelem pillanataiban sem tudtam megválni. Még birtam egy kissé az úszást, de karjaimban és lábaimban mindinkább fokozódó dermesztő görcs lépett föl, mely a szorongó félelem érzetét mindinkább nagyobbra növelte. E pillanatban hangzottak föl a Castelnuovóból érkező század zenehangjai. Valami friss induló hangjai szűrődtek halkan fülembe s az ellentét a víg zene s az én kétségbeejtő helyzetem között, mértéktelenül elkeserített ugyan, de egyszersmind erőm végső megfeszítésére is ösztönzött. Először kiáltani próbáltam, de hangom oly gyöngének tünt föl, hogy csakhamar felhagytam a kísérlettel, annál is inkább, mert tapasztalásból tudtam, hogy emberi hang e pontról a várig el nem juthat. Néhány kétségbeesett mozdulattal végre olyan helyre jutottam, ahol a kiszállás lehetetlen volt ugyan, de módomban volt fáradság nélkül magamat felszínen tartani, néhány perczig pihenni és erőmet némileg összeszedni. A pihenő alatt képzelhető' •H 43 »•