Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

A prevlakai kócsag

kolta volna karcsú alakjaikat. Felülről elöntötte őket a tavaszi nap sugárözöne, mely arany hullámokban folyt szét a sárgásszürke sziklákon, míg a hátteret az Adria azúrkék vize szolgáltatta hozzá, amelynek tónusa egészen alattunk sötét ultramarinba ment át. Büszkén és fönségesen trónolt az egyik kiálló sziklacsúcson a vezérkakas. Csak néhány pillanatnyi habozás után határoztam el magamat a lövésre. Természetesen a vén kakast vettem célba és lövésem dörejét tízszeresen visszhangozták a Karszt szakadékai. Mintha valamely óriási pehelydunnát szórt volna valaki a szélben, úgy riadt fel a hófehér madársereg és gyors szárnyalással oszlott el minden irányban. A vén vezér fölemelkedett ültéből, néhány erőtlen szárnycsapást tett, azután hanyatt-homlok zuhant az alant ringó kék habokba. Most vett csak erőt rajtam az izgatottság és ugyancsak uralkodnom kellett magamon, hogy a ritka zsákmánynak zsinóregyenest utána ne rohanjak. Lassan azután beláttam, hogy itt csak okos stratégia segít, mert a meredek sziklákon csak a tengerig lejutni is már nehéz föladat. Egy dolog tisztán állott előttem, az t. i., hogy a kócsagot a tengernek semmiképpen sem hagyom. Leraktam tehát puskát és tarisznyát és a kúszáshoz láttam. Le is jutottam a sziklák rovátkáiba kapaszkodva annyira, hogy már kinyújtott kézzel majdnem elértem a vizet. Néhány pillanatig kellett még várnom, míg a víz mozgása a kócsagot egészen a szikla alá habolja, ahol némi nyújtózással majd elérhetem. Ott lebegett a pompás zsákmány néhány arasznyira a vízen, kiterjesztett szárnyakkal, csőrét a himbáló vízbe mártva és tarkójának remek tollai selymes fényként hullámoztak a levegőben. A kísértés nagy volt, hogy minél előbb hatalmamba keríthessem s egyik kezemmel a sziklába kapaszkodva, a másikat előre nyújtva, kelleténél jobban kihajoltam a párkányzat fölött. E pillanatban engedett a kő, -w 42 M-