Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642
A prevlakai kócsag
a vár, amelynek parancsnoka azon időben én voltam, a félszigetnek tövét képező, rendkívül keskeny földszorost uralja. Észak felé kis távolban már a török határ kezdődött, Herczegovinának egy része a tengerig leterjedő keskeny nyúlványa, amelyen keresztül abban az időben csinált út vezetett Raguza felé s az osztrák katonaságnak szerződési joga volt ezen az úton közlekedni. A jognak fönntartása czéljából meg is jelent minden második héten Castelnuovóból egy gyalog század és síppal-dobbal vonult az úton Raguza felé a török határon keresztül. Éppen történetem napján is vártuk a század érkezését, melynek hangos zenéje egész az erődig felhatolt. Engem azonban mindennél jobban érdekelt az őrszemnek jelentése, aki hajnalban a török határ felé eső öblöcske táján nagy fehér madarakat látott megtelepedni. Magamhoz vettem fegyveremet, visszaparancsoltam sarkamban kullogó hűséges ebemet, mert éltem a gyanúpörrel, hogy a fehér madarak kócsagok lesznek s e szerfölött óvatos madarak utáni cserkészetnél a legengedelmesebb kutya sem kívánatos társaság. Nagyot kerülve lopakodtam az öblöcske felé s a tenger fölé rúgó sziklák tetejéről, nagyobb kövek mögé rejtőzve, kémleltem ki a helyzetet. Az öböl túlsó oldalán a sziklákon elszórva csakugyan ott fehérlett egy harminc-negyven darabból álló társaság, nyilván kócsagok, mert tollazatúk frissen hullott hóként világított a reggeli napfényben. Újabb kerülővel éppen föléjük juthattam az óvatosan pihenő kócsagoknak, ki is néztem magamnak pontosan a helyet és egy hiúz nesztelenségével loptam be őket. Mikor fejemet és fegyveremet nagy óvatosan kitoltam egy szikla mögül: rézsút alattam remek látvány tárult szemeim elé. A kócsagok a tengerre néző sziklák párkányain és egyes kiugró csúcsokon elszórva pihentek. Merev méltósággal állott mindegyik a helyén és a tengerre bámult. A tenger felől lebegő szellő játszadozott tolldíszükkel, mintha vakító fehér ködbe bur-M 41 W- 4*
