Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Emlékek a Krivosjeből

Nyomorúságos néhány ölnyi foltocskán termeli a czernagorcz az ő kölesét s ezt a foltocskát is keserves munkával hódítja el a mostoha természettől többnyire amaz üstszerű mélyedések egyikén, amelyek oly jellemzők e vidékre. Ilyen üstök fenekén mégis meggyűlik idővel egy kis televény, csak éppen annyi, hogy a kapával fel lehet porhanyítani és a növényke megkapaszkodhatik benne gyökerével. Ez a kapaszkodás a karszti kölesnek igen üdvös és tanácsos dolog, mert mikor a bóra kezd fütyölni és gorombáskodni kezd éjszak felől, akkor még a mélyedésekben is van mit kapaszkodni. Amely fűszál ezt elmulasztja, nagyon pórul járhat, s mire észreveszi, már valahol Cattarónál repül a tengerbe. A köles már kepékbe gyűjtve száradt a földjén s egy ilyen kepe mögött választva meg lesőhelyemet, kényelmesen letelepedtem. A köles nagyon kedves eledele a szirti fogolynak, itt pláne ritka csemege a nagy szegénység közepette. Amint a nap nyugvóra hanyatlik s az alkony színei kezdenek fölcsúszni az égre; amint az első fuvallat végigsimogatja a sziklák rejtekeit; a foglyocskák étvágya is ellenálhatatlanul felébred. Néhány hívogató szó, talán egy kis tanácskozás után zúgó szárnyaira kél az egész népes csapat, sipítva szeli át a levegőt s mint a villám, úgy terem ott a köles fölött, hogy a következő pillanatban éhes mohósággal vesse magát az egyik kepére. Ez a mohó éhség a vesztük szegénykéknek. A fegyver durran és három-négy fogoly is felhakabukázik a lövésre s míg ezek az áldozatok vergődve gurulnak le a kepe tetejéről, a szerencsésen megmenekültek tüneményes gyorsasággal hagyják el a bajnak színterét. Mentségemre legyen mondva, a fogolyvadászatnak ezt a túlságos sikeres módját nem sokáig gyakoroltam, de nem is gyakorolhattam, mert a köleseket mihamar betakarították. Aznap este mégis dús zsákmányra tettem szert és hazafelé mentemben kedvtelve nézegettem a foglyokkal teli-M 33 W4*