Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Emlékek a Krivosjeből

aggatott tarisznyámat. Eszemágában sem volt, hogy ma még ennél sokkal különb vadászkalandban is részesüljek. Erősen szürkült már, amint az alig felismerhető gyalogösvényen kényelmesen hazafelé tartottam, de a levegő tiszta volt, ködnek se híre, se hamva s a híg hegyi levegőben elég nagy távolságokra el lehetett látni. A hangtalan és néptelen sziklatáj magányát és csendjét azonban alig zavarta valami. Remek mozdulatlanságban tünt fel előttem az engem körülvevő természet, mintha a saját szépségének bámulatában merült volna el. Végül mégis valami mozgó tárgy is belevegyült a panoráma merevségébe. Az ösvényen velem szemközt valami nagyobb alak közeledett, amelyet a távolból először valami terhet czipelő emberi alaknak néztem. Lassanként jobban kibontakozott a háttér szürkeségéből, s akkor már feltűntek ama sajátszerű mozdulatok, amelyekkel haladását végezte. Vagy másfélszáz lépésnyi távolból azután meglepetéssel győződtem meg róla, hogy az alak, mely az ösvényen felém tart, egy hatalmas fekete maczkó. Rögtön eszembe jutott, hogy fegyverem ugyan töltve van, de apró fogolysöréttel s egyéb töltény nincs is velem. Ösztönszerűleg kitértem az útból és csodálatos gyorsasággal fönn termettem egy kőpadon, mely néhány ölnyi magasságban a gyalogösvény fölé kinyúlt. Itt lehasaltam s a sziklapárkány mögül lestem a történendőket. Bizony sokat adtam volna egy jóravaló golyóstöltényért, de azzal is tisztában voltam, hogy a kétségkívül elégtelen sörétlövéssel nem fogok szerencsétlenkedni. Mialatt ezek a gondolatok agyamban végigczikáztak, a medve már odaért alám és egykedvű koczogással igyekezett föl a hegynek. Oly közel ment alattam, hogy egy jókora meszelőnyéllel is megbökhettem volna. Volt azonban annyi józan eszem, hogy minden ellenséges fellépést kerüljek. A maczkó nyugodtan haladt egészen addig a pontig, ahol -H 34