Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Mazsola kisasszony

egy évét, amely ránézve egy változatosságban lefolyt életet jelentett. így találta meg őt a gazda véletlenül és dicsekedve tette asztalára, mutogatva vendégeinek a méznél édesebb mazsolát. * * * Hányszor tapasztaljuk, hogy a természet jelenségei az emberi élet dolgait példázzák. Az Úr szőlőjében, melyről már az írás beszél, hasonló esetek történnek, mint az ember szőlejében. Itt is, amott is vegyest vannak a jó és a rossz tőkék. A dús termésűek és a meddők, a tűzre vetni valók. Én megtaláltam és ismerem az emberi életben azt az édes mazsolát, amelyről az előbbi példa szól. Nevezzük őt Mazsola kisaszszonynak. Ismertem már mint süldő leánykát. Én kamaszkodó legény voltam akkor s már abban az időben is elismeréssel és szeretettel vegyes bámulattal tekintettem reá. Pajzán szőke fürtök verődtek friss orczácskáihoz. Szemeiből csak úgy árad a dévajság és az életöröm. Kedvencze a fiatalságnak, öröme az öregeknek és középpontja egy széles körnek, amely gondnélkül és a lélek üde tisztaságával tudta élvezni az életnek és az ifjúságnak gyönyöreit. Ismertem azt a tarka pillangót is, amely egyidőben nem tágított mellőle és különösen lekötni látszott a mi közös kedvenczünk érdeklődését, amelyre mi valamennyien számot tartottunk s a kitüntetés, amely amazt érte, fölkeltette mindnyájunk féltékenységét. Sajnos, a jól fésült ifjú erre a kitüntetésre méltatlannak bizonyult. A kis Mazsola kisasszonyon nem látszott meg a csalódás, mert hisz akkor is, később is, ha valaki czélzást talált tenni erre a muló kalandra, ő volt az, aki mindig kész volt egy-egy tréfával elütni a dolgot. Mégis akik legközelebb állottunk hozzá, észrevehettük, mint zárta el ez az érzékeny virág e naptól fogva érintetlen kelyhét. Látnunk kellett, hogy ez a -m 128 -