Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

A lopótök

leosont a szegről, fölgurult a lépcsőkön és kigördült a napfényes udvarra. Mindenféle baromfiak szemelgettek s mikor meglátták a gurulva közelítő csodálatos teremtményt, ijedt kodácsolás, gágogás és hápogás között rebbentek széjjel. Szerencsére az emberek közül senki sem volt az udvaron és így történetünk hőse észrevétlenül a kertbe juthatott, ahová rémülten és menedéket keresve osont be, mert a baromfiudvar nagy harczi lármája egészen elrémítette a csendhez szokott atyafit. Hatalmas árnyékot nyújtó levelek alá menekült, tüskés indák közé, amelyek szanaszét kanyarogtak a földön s egy széles levélnek árnyékában húzta meg magát. Mikor már bátrabban körül mert tekinteni, akkor látta, hogy rokonok közé került. A nagy levelek és szőrös indák között tekintélyes takarmánytökök hevertek a földön s vagy a levelek árnyékában hűsöltek vagy kényelmesen nyújtózva süttették magukat a napon. Ez aztán paradicsomi állapot! — kiáltott föl a kis lopótök és ő is odafészkelte magát a jó puha és meleg ásott földre. Az ám öcsém, szólott az egyik legtekintélyesebb alak, de ez a dicsőség csak addig tart ám, míg jön a Jancsi a fejszével és a talicskával. A kis jövevény nem értette a beszédét, de kérdezősködni nem mert. A következmények azután mindent megértettek vele. Nemsokára jött ugyanis Jancsi egy meglehetős szutykos legény és talicskát tolt maga előtt, amelybe egy fejsze volt vetve, miközben együgyű nótákat fütyülgetett. Megállott a tökfészek mellett, aztán megragadta és tövéről durván lecsavarta a legtermetesebb tököt. Ez nagyokat sóhajtott szegény, de az ilyen sóhaj úgy látszik emberi fülnek nem hallható, mert Jancsi egykedvűen vette elő a fejszét és néhány vágással darabokra aprította a kiszemelt áldozatot. Még egynéhánynyal így bánt el s az egészet a talicskába dobálva, az udvar felé távozott. A kis szökevény rémülettől mereven bámult a szörnyű hóhér után, de rémülete még nagyobbra vált, midőn Jancsi künn az udvaron 121 -