Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

A lopótök

csakugyan unalmassá válik. Egyéb idejét pedig egy rozsdás szögön kellett töltenie, amelyre őt a gazda egy vásott kóczmadzag segélyével akasztotta. Nahát ez csakugyan unalmas élet, különösen mióta távoli rokonától is meg kellett válnia egy valóságos üvegből készült újmódi hébértől. Ezt valami vásárban vette a gazda és néhány hónapig egy szögön lógtak a lopótökkel. Igaz, hogy folyton czivakodtak, de legalább eltelt az idő s az embert nem rágta meg az unalom. Nagyon arrogáns kényes jószág volt ez az üveghébér. Sokat tartott a származására és bizony lenézte a lopótököt. Mindig tiszta és szagtalan volt és sokszor fintorgatta az orrát s a lopótökre tekintve, így szólt: Pajtás, bocsáss meg, de irgalmatlan közönséges szagod van! Mire a lopótök méltatlankodva válaszolt: Mindenkinek olyan a szaga, amilyen a mestersége. A kéményseprő koromszagú, a varga a csiriztől illatozik és az asztalos enyvszagot terjeszt. Én borszagú vagyok s olyan könnyen ki nem száradhatok mintha üvegből fújtak volna. Ez a munkának a szaga, ezen nincs mit szégyenleni és én kikérek minden sértegetést. így szólott a kis lopótök és önérzetesen kidagasztotta a kobakját. Az üveghébér pedig gúnyosan kaczagott üvegcsengésű hangján. Úgy kaczagott, hogy csak úgy rázkódott bele, de vesztére szegényke, mert a nagy rángatózás közben a szög elvágta a madzagot és szegény hébér nagy csörömpölés között ezer darabban gurult szét a földön. Ez a gyászeset volt legnagyobb esemény a lopótök életében. Miután ezt az izgalmat kiheverte, olyan egyhangúvá lőn az élete, hogy nem lehet csodálni, ha a világba kívánkozott. Egy szép nyári napon a gazda kitárta a pincze ajtaját és friss levegőt bocsátott a homályos üregbe. Kívülről édesen lopózott be a napsugár és leküzdhetetlen vágyat keltett az elégületlenben a szabadulás után. Nesztelenül 1« 120 M-