Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Az ősember

amelyet feleségemnek sikerült az oldalúti váltón szabályszerű vállaplövéssel leteríteni. Alighogy ez a két lövés felhangzott, senki sem igyekezett nagyobb buzgalommal a tett színhelyére, mint ősemberünk s mikor jogosult büszkeséggel mutattam neki a zsákmányt, láttam, hogy az asszony sikere a meghatottságig jólesik neki. - Ilyenek lehettek a kőkorszak asszonyai — sóhajtott az ősember, de feleségem sietett az antiquitás minden gyanúja ellen tiltakozni, mert tudvalevőleg a kor az, amivel az asszonyok legkevésbbé tudnak kibékülni. Már útban voltunk hazafelé, Misó is megjelent, felbontotta és vállára vetette a bakot és hozzá akart látni, hogy összetülkölje négylábú híveit, mikor a túlsó völgyből tompa ugatás hangzott fel, némileg elmosódva, de szabályos időközben. Határozottan a Vezér öblös hangja. Hajrá!! Misó villámgyorsan vetette el a bakot és bocskoraiban nesztelen iramodással surrant föl a tetőre és ott néhány perez alatt eltűnt. — Ez disznó lesz! — Hallja ezt a házi ugatást? — kérdé tőlem az ősember, miközben karomat erősen megragadta. Később egyszer kérdésemre megmagyarázta, hogy mit ért ő a házi ugatás alatt. Azt t. i., mikoi az eb úgy ugat, mintha otthon az udvaron ugatna valakit. Ez egy specziális neme az ugatásnak és a hozzáértők szemében, illetőleg fülében a legértékesebb, mert ezen a hangnemen a kopó az emberen kívül csak a medvét, a vaddisznót és legfeljebb a kutyák ellen forduló sebzett szarvasbikát ugatja. Mi természetesebb, minthogy mi is kettőzött lépéssel indultunk a hang irányában és lőn nagy sietség és kapkodás, töltények kicserélése stb. míg azonban mi a kocsiútat követtük s ez némi kerülőre kényszerített, Misó árkon-bokron keresztül megelőzte az úri társaságot és néhány perez alatt a disznónál termett, melyet akkor már mind a három kopó körülfogott. -M 115 »«-