Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Az ősember

már régen a jobb vadászmezőkre költözött, vagy fogatlanul és unottan eszi a sutban a kegyelemkenyeret. Vezér hatalmas fogaiban még kevés volt a hiány és ha imitt-amott le is töredezett valami e rettegett fegyverekből, az, ami még megmaradt, fehéren és fenyegetően villogott elő, ha az öreg légy után kapott, avagy unalmában ásítani méltóztatott, mert Vezérnek unalmasan folyt az idő mindig, csak akkor nem, ha táguló orrlikkal a menekvő vad nyomában száguldhatott. Fülét, orrát, széles marját, izmos szügyét és hatalmas lebernyegét száz és száz nehéz küzdelemnek emlékei takarták és a sűrű sebforradások között ezüstösen csillámlottak a kort jelző fehér szőrszálak. Dudás kevésbbé kifejezett egyéniség volt, mert még aránylag fiatal, de méltó tanítványa Vezérnek és határozott zenei tehetség, mert olyan szívrehatóan, lelkes és lelkesítően eb még nem csaholt Tótország hegyei között, akár szakgatott csaholással követte a felvert nyomot, akár győzelemittas rivalgással vetette magát a szemrekapott vad után, vagy állóra csaholta valahol a sűrűk rejtekében a forgolódó kant. Frndzsalkó képvisélte a humort és a komikumot. Származása egy méltóságáról megfeledkezett anyakopó és egy könnyelmű tacskóapa futólagos viszonyára vezethető vissza és ezen a mesallianceon alapult Frndzsalkó egész karaktere. Alacsony származását nyilván maga is restelte és mintha mindig azon igyekezett volna, hogy lábainak ferdeségét eltakarja, vagy legalább elterelje róluk a figyelmet. Míg társai komolyságukat soha le nem vetkőztették és fölösleges barátkozásba bocsátkozni senkivel sem voltak hajlandók, ő már ismeretségünk első perczeiben barátságos, sunyi vigyorgással alázatosan behúzott, de azért csóválást jelző farokkal sompolygott hozzánk és sűrű kéznyalásokkal adta jelét az úri rendhez való ragaszkodásnak. Nagyon csalódnék azonban, aki Frndzsalkónak ezen viselkedését a kellő egyéni kiválóságnak, avagy a bátor önérzetnek hiányára magyarázná. -H 111 M-