Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Az ősember

A tett mezején félretett ő minden kedélyességet és oly szigorú kötelességtudással követte a nyomot, amelylyel minden vadászkebelben csak elismerést és rokonszenvet ébresztett. Ezúttal is mihamar tettre került a sor. Misót a czorkára fűzött ebekkel a völgyben hagytuk és magunk egy oldalúton igyekeztünk föl a tetőre. Útközben vettem észre, hogy ősemberünk némi bizalmatlansággal szemléli feleségemet, különösen apró kacsóit, a vállára vetett könnyű Lancastert és városias topánkáit. Siettem a diskurzust, amelyet halk suttogással folytattunk, a kőkorszakra terelni, amikor a nők bizonyára szintén résztvettek a férfiak küzdelmeiben és kifejteni igyekeztem, hogy az, ha a nő férjét annak férfias kedvteléseiben is kíséri, körülbelül megfelel az ősállapotnak. Mihamar örömmel konstatálhattam szavaim jó hatását, mert a bizalmatlanság eltűnt az ősember tekintetéből s amint az első váltóhoz értünk, amely egy teknőszerű horpadásban vezetett a lejtőn fölfelé, ősemberünk ezen alkalmas helyen állította fel a feleségemet és nagy buzgalommal magyarázta neki a hajtás esélyeit, tudniillik, hogy honnét lehet várni a vad kitörését és merre van alkalom a legjobb kilövéshez. Mi állásainkat a tetőn lévén elfoglalandók, tovább haladtunk együtt fölfelé, miközben az előttem mint áhítatig meghatott pap a templomban, úgy lépdelt az én emberem az ő templomában : a hallgatag erdő mélyén. Nesztelenül, feszült figyelem közt haladt fölfelé, minden pillanatban készen arra, hogy ha valami szokatlant pillant meg, bármily helyzetben is szoborrá merevüljön. Ez az igazi vadász, akinek minden mozgása az erdőn mindig a legtökéletesebb cserkészet. Végre felértünk a gerinczre és a tetőúton elfoglaltuk állásunkat. Nemsokára azután, hogy elváltunk, ősemberünk kürtjelét hallottam, ami nyilván Misónak szólt, hogy bocsássa szabadon a kopókat. Alig néhány perez múlva felhangzott a völgyből Vezér buffogó basszusa, melyhez mihamar Dudás -M 112 w