Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

A bor és a mámor az Ember tragédiájában

lélek szabadsága minden téren lehanyatlik. Ezt a medda időt Kepler korával illusztrálja a költő. Az emberiség magas eszméit fölértő tudóst hozzá méltatlan nyegleségre kárhoztatja a kényszerűség és a megélhetés gondjai. Sorsától megborzongva, a valóságot megutálva a mámor birodalmába menekül: Hej, famulus ! hozz bort, úgy reszketek ; Fagyos világ ez, kell, hogy feltüzeljem. E törpe korban így kell lelkesülni És elszakadni mocskoló porától.« Luczifer mint famulus bort hoz, Kepler — Ádám — pedig iddogál, majd később felkél és tántorogva az erkély szélére lép. Mámorában megálmodja a szabadságeszmék nagy feltámadását, a franczia forradalmat, hol mint Danton szerepel és újból elbukik, midőn szintén áldozatául esik a minden korlátok alul felszabadult néptömeg szenvedélyének. A szín hirtelen visszaváltozik és Ádám ismét mint Kepler, íróasztalára hajtott fővel borong. Midőn feleszmél, Luczifert kérdi: Oh hol vagyok, hol vannak álmaim ? Luczifer: Elszálltak a mámorral, mesterem. Ádám: E hitvány korban megvénült kebelnek Csak a mámor teremt-e hát nagyot ? Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek! Vak, aki Isten szikráját nem érti, Ha vérrel és sárral volt is befenve.« Még egy helyet találunk Madáchnál, ahol a borról megemlékezik és jelét adja annak, hogy a bornak fogalmához: ő is a nemességnek bizonyos eszméjét fűzte. A szőlő nedvéből forrott szeszt ő is úgy fogta fel, mint az italoknak arisztokratáját, bizonyos nemesebb ideák szimbólumát. A 15. színben Ádám elpanaszolja az Úrnak, hogy milyen rettentő látások gyötörték és hogy nem tud szabadulni ama rettentö gondolat elől, hogy saját magának és fajának minden küz-H 106 «-«-