Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 1. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/1

ELSŐ SZAKASZ Bevezetés gróf Széchenyi Bélától

Bevezetés. XXXIII átment volna a nagy hegységeken Tsing Hai-ból (Kuku Nor) Tibet-be. Ez nem igaz, ez mese. Ott ember nem mehet, nem volt.» Felemlítvén, hogy egy orosz ezredes, PRF.JKVALSKY, is arra járt, azt felelte: «az sem volt ott soha». Kérdésemre, hogy ugy hallám, egy W

AY nevezetű amerikai mérnök lenne szolgálatában (kiről azt hivém, hogy talán ő volt Kanszuban a műút tervezője és intézője), azt felelte: «Szolgálatomban amerikai vagy angol soha nem volt, én ezen nemzeteket nem szeretem.» Búcsúzáskor átadtam a Tsungli Yamen , valamint Hu levelét. Első találkozásom nem volt kedvezőnek nevezhető, de ha tarthattam is tőle, hogy útitervem Khina e főura által megakasztatik, még egy cseppet sem hittem a játékot végleg elveszettnek. Szin tolmácsomnak, ki előtte remegve állt, értésére adta: «ha akarom lánczba verve küldöm vissza Sanghai-ba, ha akarom mandarin-ná tehetem, érti?» így csakis egy zsarnok szól, «Bobes» király második kiadásban. Tzo beszélgetés alatt többször, melegebb és meggyőző hangokat is iparkodott előhozni, nem értém, mi lehetett czélja atyáskodó tanácsainak. Valóban hitte-e azt, a mit mondott r vagy az sérté őt, hogy útilevelem a Tsungli Yamen által és nem ő általa lett kiállítva Mongoliára ? Legvalószínűbb, hogy nem kívánta, hogy az ottani zilált viszonyokat európai közelebbről lássa és megismerje, nem rózsaszínűek azok és semmi esetre sem annyira kielégítők, mint ő azt a Tsungli Yamen-nel tán elhitetni szeretné. Midőn kilovagoltam a táborból, találkoztam a nem rég Kanszü-ba ért belga missió püspökével,* ki kün már régen várt és kinek gyalog kelle az utat megtennie, és lováról a táboron kívül leszállnia. Tzo haragudott rája, mert Kan Csau-ból egy nappal utazván előttem, mindenütt kitüntették, tévedésből azt hitték, hogy én vagyok. A püspökről azt mondá: «ő nem mandarin, nem gentleman»; a Tsungli Yamen részéről ajánló levelet nem hozott. «Nem szeretem, hogy ide jött; velem állva fog beszélni.» Később hallám, hogy a püspököt nagyon rosszúl fogadta, de mégis leültette. Röviden azt kérdezte tőle: «mit keres itten, én nem hivtam». A püspök * F. H. HAMER, évéque de Trémite J P. J. Vicaire apostolique du Kansu (nemzetiségre nézve németalföldi) Vele volt egy fiatal belga térítő A. GUELUY. EZ tele volt energiával, máltai vitéznek született és karddal markában szeretné téríteni a pogányt a keresztény vallásra, de épen vallásunk legszebb tulajdonságai, mint türelem, önmegtagadás, alázat, hiányoztak benne. «II a trop de zéle», mivel többet fog ártani mint használni. Egyébiránt egyre megy. A hatodik században voltak Khinában már keresztény térítők, a Nestorianusok, elpusztúltak. Később a Jézus-rendűek egy új epochát léptettek életbe, nyomon követék őket a Lázár- és a Ferencz-rendüek, tova szálltak, nem hagyván maguk után áldást, nem egyebet mint néhány ezerre menő, leginkább a «mob»-ból a keresztény hitre térített követőt, szárnyuk alá véve őket még akkor is, midőn az állam törvényei ellen vétettek. Khinában is, mint nálunk Európában, a papság az «Ur Isten» firmája alatt államot akart képezni az államban, ez tevé tönkre és annyira gyűlöletessé. Az új belga missiora is hasonlo sors var, mely előbb-utóbb elérendi, de valószínű, hogy már csirájában fojtandja meg. Liang Csau-ban ugyanezen missiónak van még egy egészen fiatal tagja : Lio. Jos. J. B. van OSTADE — Bruxelles-ből. Ezen térítő uraktól hallám, hogy felőlem azt beszélik a mandarinok, hogy én egy különös küldetésben megyek Ili-be a Khina és Oroszország közötti «differentiákat» kiegyenlíteni, elsimítani.