Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 1. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/1

ELSŐ SZAKASZ Bevezetés gróf Széchenyi Bélától

LXII Bevezetés. Vajat, tejet kaphattam pénzért a kolostorban, semmi egyebet. Csirászatuk ötven yak-tehénből állott. Meg kell jegyeznem, hogy egy megszelidült szarvas szabadon járt a kolostor körűi; épen akkor hányta ki agancsát. Két év előtt mint borjút fogták a vidéken és felnevelték. Egy vasárnap — jul. 20-án — életem egyik legszebb napját élvezém. Felhős, borús időben indultam nyolcz órakor Tunkurr Gombáról,* és hegyen, völgyön keresztül délben pillantám meg a Kukunor-1, mely vagy hatvan li távolságban terjedt el előttem. Megnyugvással tekinték annak a távolban kékellő vizére, jutalmazásáéi az eddigelé kiállott számtalan nélkülözéseknek, fáradalmaknak és csalódásoknak. De van abban az öntudatban valami fölemelő érzés, a tudomány előmozdításáért szenvedni! Előttem csakis Hue és G

ÄBET és PREJEVALSKY ezredes látták a Kukunor-t, a tangutok Tsok Gumbum-]át, melyet a khinaiak Ising Hai-nak vagy Szi Hai-nak (nyugati tó neveznek.** Előbbiek a tónak északi és nyugati partját érinték, míg én annak keleti részéhez értem. Tíz livel a tó partjaitól, mely előtt sós tavacskák és mocsárok terültek el, ütém fel a szabad ég alatt tanyámat, sátor nem állván rendelkezésemre. A víz ihatatlansága miatt sokat kelle kínlódnom kíséretemmel; lovaim kimerültsége és a beálló sötétség nem engedék meg, hogy a hegységek felé térjek vissza, melyek oldalaiból iható csermelyek fakadnak. Másnap hajnalhasadtakor egy negyedórai távolságra leltünk édes vizet. Mikor a Kukunor-on valék, sehol embert, marhát nem láték. A sok marhacsapás s a tömérdek trágya azonban, nemkülönben a szórványosan előforduló, agyagból gyúrt, koporsóalakú, nyílt tüzelők, melyekben fujóval élesztik az «argol»-t, bizonyságéi szolgáltak, hogy kellő időtájban, alkalmasint az őszi hónapokban tömegesen keresik fel a nomád fan tzé-k a buja legelőket. Julius, augusztus havában azonban e vidéket a sok eső és az erős szelek miatt kerülik. A meleg hónapokban egy kis légyfajta egyaránt gyötör embert, állatot; csípése néhány napig érezhető. En is ki valék téve kíséretemmel háborító szurdalásuknak. Vadat, egy kulan, néhány antilop és nyúl kivételével, nem láttam, a mi annyival inkább meglepett, mert mindenütt dús legelők terültek el, és ember a vidéket nem háborítja. Szárnyasok is csekély számban valának; szürke fecskék, kányák, hollók ; a tavakon és mocsáros helyeken egy-két récze és vízi szalonka* Tunkurr Gombához körülbelül 25 li távolságban haladtam már át a vízválasztó nyergen. Egy szép tágas völgy feküdt előttem, melyben egy folyó iramlik keletről nyugatnak a tóba. Kiséretem e folyót Tao Than í/o-nak (vagy Ara Goí-nak) hívta. Tiz livel lejebb volt egy fallal kerített, tökéletesen elpusztult hajdani khinai katonai telep, a telepen kívül egy rombadűlt miau. Az előbbit Csa Ha Csen-nek, az utóbbit Cse Si Miau-nak hívták. A Fan Tze-k még más két ily katonai telepet pusztítának el, melyeknek romjait távol déli irányban csövemmel kivehetém. ** Tsing Hai-nak nevezik a khinaiak a Kukunor területét is, mely név alatt a Ta Tsing-i tung csi-ben (állam földrajzában) fordul elő.