Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

NEGYEDIK FEJEZET

71 helyes tapintattal melléje lovagolván s egy aranyat markába nyomván : nem tudom , mondja , hogyan süvegeli *) ön ebeit; de az idegennek mindig a legjobbat kell reményIenie. — Most, látván hogy többen érkeznek, a mennyiben az idő engedi, iparkodni fogok. önnel az érkezőket megismerkedtetni. Azon ur, ki paripáján erre vágtat, oly sietséggel mintha élete függne a pontosságtól, egy gazdag és bökezii ember, ki iránt ez okból mindenki igen udvarias szokott lenni; Londonban kereskedés által szerzett vagyonával itt közel jószágot vett; örökké siet, siet midőn jön, siet midőn a kopók keresnek vagy hajtanak, és sietne a haza lovaglással is, ha lovait nem fárasztaná mindenkor annyira el, hogy azokat már alig birja haza hajtani. Mindig zavarokat okoz, legázolja a kopókat, a rókát többnyire visszariasztja fekhelyébe (cover) és mindig hibás irányokat ád a falkavezetönek , — ki azonban ismervén már azon egyéniséget nem igen hallgat reá; nyelve örökké pereg; egyébként igen jó indulatu, ártatlan uri ember, kit, minthogy az első iramodás után már ritkán látható, senki sem pirongat. Azon ur, ki most készül szép sárgájára ülni egy x...i gyártulajdonos és bankár, ki minél kevesebbre becsüli polgártársait, annál többet tart maga felöl. Egy izben a parliamentben városát, egész életén át pedig mindig egy elbizakodott , erszényére büszke személyt képvisel. Lovait drágán szokta fizetni, s jók is azok, de nagyon kövérek szoktak lenni, miért is a nagy munkát nehezen hevervén *) To cap.