Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

NEGYEDIK FEJEZET

66 kövesse ön e vén rokkant lovamat, s ne aggódjék semmin : ha a pony botlanék vagy felbuknék, önnek ajándékozom. A nyúl, melyet ugrattunk , mintegy fél mértföldnyi távolságban fekvő faiiltetvények felé.tartott; agaraim csakhamar rajta termettek; s most vette kezdetét működésük, mi is abból állott, hogy egyik a másikának adta át a hajtott nyulat. Az egyik mindig néhány ölre maradván el a többiektől, mihelyt az első agár csapott egyet a nyúlon, már a hátulsó a menekülni akaró hátán volt, ugy annyira, miszerint alig hogy beérték a vadat, s az már néhány csapás után el lőn fogva. Ezen működést annyira sajátjokká tették agaraim , hogy azon nyúlnak , melyet egyszer beértek , bizonyos is volt halála. — Ugyan, kérem, ön ez eljárást szépnek nevezi-e? — Mint agarászat kétségen kiviil nem szép , de a nyúl irányában, ugy hiszem, mindegy: akár igy fogjam, akár pedig lőjjem , s minekutána lőni nem szoktam, ezen kis áthágását az agarászat szabályainak megbocsátom magamnak, annyival inkább , mert ily módon nem csak pecsenyét hozok haza . hanem a lovaglást is élvezhetem. — Bánom hogy ezen p o n y t lovagoltam , szóllala meg barátom, haza lovaglás közben. — S miért ? — Miért? mondá vendégem : mert megzavarja a lovakróli fogalmaimat. Ezen kis ló csaknem 130 fttal hátán, az agarak mellett szaladt, és ugy ugrott minden akadályon és sövényen keresztül, mintha csak egy gyermek ült volna rajta: holott én drága pénzen vásaroltam oly lovakat, melyek ennél többet tenni nem képesek. Nem volna-e szándoka eladni? — Elégedetlensége igazságtalan, azonban alkalmat nyújt nekem , néhány észrevételem közlésére. miknek ön hasznát