Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

NEGYEDIK FEJEZET

64 a szürkére alig ismertem rá, mert oly conditioban láttam most, hogy ha a jó állapot képessé tehette volna a menetelre , egy ember élete megmentéseért is mertem volna azt futtatni. Épen vadászatról jöttem haza , s még alig volt annyi időm, hogy vadászöltönyömet levessem s azon soha meg nem vetendő pajtást, egy jól készített pongyola ruhát öltsék magamra, midőn barátom is megérkezett. Lemenve az istálóba, bevártuk ott a rókavadász korai ebédidejét, a négyet s addig mig ez egy bővebb s táplálóbb ebéddel érkeznék, az időt, lovaink előnyei- s gyengéiről beszélgetvén, töltöttük el. Sajat lovaimról itt nem mondok egyebet, csak annyit, hogy azok igen jól néztek ki, nem említve többi jó tulajdonaikat. Egy szerény pohár sör mellett elkészülének jövő napi terveink. A találkozási hely 14 m. f. távolságra levén, barátom lovai pedig csak az nap érkezvén — még pedig 25 mértföldnyiről, czélszerünek véltük a következő napon azokkal csak egy kis sétát tétetni és nem vadászni. — Szereti ön a nyulat? kérdém egyszerre barátomtól : értem az asztalon. — Alig van étel, mit jobban kedvelnék. — És szeret-e ön egy falatnyi agarászatot? — Ezt, viszonza barátom, még sokkal inkább mint egy falat nyúlsültet. — Ha szereti, ugy mindkettőt meg fogja ízlelni holnap. — Nagyon sok bizodalomra mutatnak szavai, mondá barátom : ugy látszik, agarai rendkívüliek. — Korántsem. Mindenki, ki csak e környékben agarat