Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

HATODIK FEJEZET

113 roppant bukás, mi azonban oly lovon a mely munkáját ismeri , ritkán adja elő magát, akkor is csak a lovas vakmerő , fontolatlan lovaglása következtében. Ezeknél fogva két szabályt ajánlok e tekintetben, a melyek ellen csupán akkor szabad véteni, ha életkérdés forog fen, mint ezt egy barátom tette, ki egy borzasztó kerítésnek neki vitte lovát, még pedig szerencsésen, mert három franczia lovas által üldözőbe volt véve, kiktől különben nem menekülhete. Először fáradt lovon sohase szabad egy valamirevaló korlátnak nekimenni; másodszor : semmi körülmények közt sebesen. Ezeket egy nagyon gyenge korlátnál lehet elmulasztani , a melyet a ló szügyével letörhet, de még ez esetben sem ajánlható, mert a lónak egyszer sikerülvén ez, azt még ott is megkísérhetné, hol az egy roppant bukást és nyak- vagy csonttörést vonhatna maga után. — Annak, hogy sebesen ne vigyük a lovat a korlátnak , több oka van, nevezetesen pedig : mert lónak nincs ideje a magasság megítélésére, s mert a nincs ideje arra, hogy galop-ugrását ha szükséges megrövidítse, és igy vagy igen röviden, vagy nagyon messziről találhatja ugrását kezdeni, s végre és főleg, mert nagy sebességéből egy ló sem tud magasat ugrani, nem birván magát hátuljára vetni. — A vízfolyások '"") ugratása ellenkezőt követel és ezeknek sohasem vihetjük eléggé sebesen neki lovainkat, minek is okai következők : a lovak nem igen szerelik azokat ugrani, s azért hacsak sebesen neki nem vezettetnek, igen *) A cii itt mondatik , az malom» s mindennemű száraz árkokról ís szól. VAD KÖNYVE. 8