Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

HATODIK FEJEZET

114 szívesen fordulnak meg; továbbá a mi ennél fontosabb az, hogy nagy lökés (impetus) egyedül az, mi a lovat egy széles vízfolyáson átviheti; s végre mert minél sebesebben megyünk a széles folyásnak neki, annál csekélyebb emelkedéssel veti a ló magát át, következőleg annál kisebb és biztosabb is lesz ugrása. Az ugró lónak a viz fölött el kell suhanni mint a kőnek , melylyel a gyermekek a viz szinén szőnek, mert mihelyt magasra emelkedik a ló, azon erőből, mely a szélességre kívántatik, veszít. Vannak oly lovak, melyek igen félnek a széles ugrásoktól, s a melyek ha ugyan sebesen nekihajtatnak, bizonyosan megfordulnak, ezeket összeszedve , de mégis mennyire csak lehet sebesen kell nekivezetni. Atalában ajánlható, hogy bárminő sebesen menjünk is neki az ároknak, a lovat mégis együtttartsuk , egyébkint nem rövidítvén az magától galop-ugrását meg, ha hozzá a part sem igen jó, vagy bele esik, vagy pedig csak nagy erőlködéssel ugrik át; a lovat, hogy ugy mondjam, oda kell ,fonni' az árokhoz, jól együtttartván azt. Ezen ügyelet mellett sohasem mehetünk igen sebesen az ugrásnak neki. Más nap barátommal a találkozási helyre lovagoltunk. A falka már keresésre volt bocsátva, midőn oda értünk. Egy közellevő kapun belovagolván, mintegy száz lépésre haladtam a cover közepében levő egy útacskán. — Itt jelenleg megállunk , s ha majd a falka elhaladt mellettünk, itt balra az uton végig lovagolunk a c ov e r-en. — Mi az oka hogy most belovagolunk a c o v e r-be, s hogy a minap az egész idő alatt mig a kopók kerestek és a cover-ben hajtottak, kívül maradtunk?