Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

HATODIK FEJEZET

112 téglából készitvék s mészszel vannak összekötve, ritkán vagy sohasem fordulnak elé, s ha esetleg egy ily falra akadnék, megvallom, azt elkerülném. Ez emlékeztet egy történetre Irland G a 1 w a y grófságában. Egy barátom legjobb lován ültem, a falka vigan haladt és előttünk állott egy fal, nem alacsony, minők Sommerset- vagy 0 xf o r d s h i r e-ben szoktak lenni, hanem egy valódi G a 1way-i fal. Ott álla előttünk a fal, nézhettük, de nem láthattunk fölötte át, midőn balra tőlem köveket lehullani és egy-két lovast átugrani láttam. A fal ott alacsonyabb s az út törve is levén, oda akartam lovamat vezetni, midőn barátomat utánam kiáltani hallám : „menjen csak egyenesen neki s ne rontsa lovam hirét!" — Rajta tehát! mondám magamnak, egyúttal elhitetni iparkodván magammal hogy nem félek s a lóra ostoromat emelvén. Jobbra s balra hullottak a kövek s a derék ló átugrott a nélkül, hogy valami nagyobb erőködést érzettem volna. Jó egészségben érkezve át némi megelégedést éreztem a fölölt, hogy habozásomat legyőztem , mert hiszen ez volt első vadászatom a hires G a 1 w a y grófságban , a mely nem csekély próba nálamnál jobb s bátrabb lovasoknak is. Másnap nem levén a hely lakásomtól távol, megnéztem az ugrást. A ló legalább egy lábnyi magosságot ütött le térdeivel vagy lábaival a falból. Azóta nem gondolok sokat a falakkal, hacsak, mint mondám, nincsenek a kövek ínészszel összekötve, ezeket pedig, hacsak nem igen alacsonyak , elkerülöm. A fő s ugyszólva egyedüli veszély, mely a korlátok ugrásával összeköttetésben áll, onnan ered , ha a ló szügyével megyen neki, vagy lábait nem emeli eléggé. Ennek követközménye, hacsak a korlát nem talál letörni, egy