Storcz Mátyás: A véreb munkában / Gödöllő, szerzői kiadás, 1929. / Sz.Zs. 1567

8. A véreb lelkének a vezető által való megismerése - 9. A gyakorlatok

32 gyelve kutyámat, látom jobbról ugat úgy 10 lépésnyire a vadtól, egyik szemem a kutyán, másik a vadon, összenézem a célgömböt, — most! Lövés után nem látok semmit, Luna elhallgat egy pillanatra, hallom hajt, — csahol most állóra, — most vonit — „jaj, jaj, hau, hau, hau," — éitem szavad Luna ! odaérek, ott áll kutyám a vad mellett, muzsikál kegyetlenül örömében. Kimúlva fekszik a vad, első lövés térden alul, el van törve a jobb lába, az én lövésem harántul belövés has, kilövés a lapocka előtt. Megdicsérem, nagyon fáradt drága kutyám, igaz én is csak úgy szuszogok, — fáradt vagyok, túl nehéz munka volt. Vezetékre kötöm ebemet, — kizsigerelem a vadat és adok neki, amennyit el tud nyelni, apróra vágott májat és lépet. Esőköpenyembe fektettem, hogy pihenjen s a legelső erdészlakhoz mentem, hogy a vadat minél előbb elszállítsák. * * * Főnökömtől kapom a parancsot, hogy másnap reggel menjek ki a legjobb vérebemmel és a gyorslábú kopóval, mert ma este a cserkészeten egy magas yadász vendég megsebzett egy kapitális bikát, mely tűzben rogyott össze, kapálódzott, addig-addig forgott, míg csülökre kapott és elváltott, vér sok van, de nem tudják megtalálni. Reggel az öreg Hangos barátommal, segédem a gyorslábú fogó kutyával kimentünk a lövés helyére s vártunk, míg a harmat felszáradt. Hangosnak hosszú vezetéket adtam, jelzi is azonnal a vért, sok vért talált, — kivált ott, ahol tűzben rogyott a bika s kapálódzott, forgott, mignem csülökre kapott. Hangos körözni kezd és belefekszik a vezetékbe, vagy 200 lépésnyire elég vér van, mondhatom sok vér, majd mindig kevesebb és kevesebb, már vagy 100 lépésnyire a földön semmi vér, csak a bokrokon stráfolt vér, ahol állt, ott több vér. — Reggel fél kilenc órától délután fél kettőig vezetett Hangos, egyetlen egyszer sem találtam sebágyat, a bika több helyen belekeveredett nagyobb csapat vad közé. Hangos nagy tűzzel dolgozta folyton a csapát, szerencsém, hogy volt hátizsákomban a pléhüvegemben víz, — jáger és kutya ivott abból, a fáradalmas keresésben való megpihenés alkalmakor szólok segédemnek: Te Lajos, ezt nem lehet elfogni, egy mód volna,— hagyjuk el a követést, ülj le, addig én majd körül nyomozom